Zötyögés a vonaton... tovább, mint szeretném...

Úgy gondoltam, megosztom veletek ezt az intellektuális utazásos élményemet, hogy a jövőben mindannyian okuljatok belőle, hátha kerültök hasonló szituációba. Először is leszögezném, hogy nincs nekem bajom senkivel, és ez nem szidalmazás, csak egy önálló véleménynyilvánítás.
Hogy is volt? Haza kívántam volt utazni egy nagy megyeszékhelyből egy kis falucskába, ahol vártak volna rám, hogy onnan haza fuvarozzák az egyébként közelben levő lakásba (potom 5 km, annyit még le is gyalogolnék, ha nem jönne értem senki).
Meg is érkezett a vonat 16 perces késéssel abba a drága jó kis faluba, amelyikben le szerettem volna szállni, odaálltam jóelőre az ajtóba (eltévesztettem a megállókat, és már két megállóval korábban kint tébláboltam), de! így legalább garantáltam magamnak, hogy nem vétem el a leszállót!
A vonat szépen fogta magát, megállt, és az ajtaján többször átolvastam a két megállónyi időm alatt, hogy a kart akkor forgatjuk, ha a vonat ÁLL! Szóval, mivel mozdulatlan helyzetbe keveredett a szerencsétlen jármű, nekiálltam játszadozni a karral, de állatira nem akaródzott neki kinyílni, úgyhogy a szomszédos ajtónál próbálkoztam be, és már a végén lábbal is próbáltam, de a még mindig álló vonaton ez úgy tűnt, nem lesz egyszerű mutatvány. Úgy fél percet vett igénybe, hogy feladjam, és elindultam a kocsi másik végébe, hogy talán ott, de megindult alattam a talaj: elindultunk.
Csúcstempóban nagytatyókkal bevágódtam a másik oldali részhez, és atomra láttam, hogy mi piszkosul elindultunk.
Egy (talán szolgálaton kívüli) kalauz békésen ücsörgött a kis helyén, én meg odamentem hozzá, hogy hát nem tudna -e segíteni, mert fent rekedtem. (Hozzá tenném, vasutas barátaimtól hallottam olyant, hogy ilyenkor megkeresik a mozdonyvezetőt, meg hasonló apróságok, hogy hát valaki le akart szállni, csak nem tudott, és társai... Mondta, hogy vele már többször meg is esett, hogy vonaton rekedt volna, de aztán a kalauz aranyos volt, és szólt, hogy gáz van skacok! és frankón intézkedtek is.)
Nekem nem volt ekkora mákom, én pont kifogtam az egyetlen kalauzt, akinek esze ágában nem volt csinálni semmit - bele értve a gondolkodást sem, hogy esetlegesen neki módjában állna segíteni...
Először is közölte velem, hogy biztos akkor cibáltam a kart, mikor a vonat mozgott. Mikor közöltem vele, hogy nem, a vonat nem mozgott, hanem ÁLLt! azt mondta, hogy de hát két percig az állomáson voltunk, bőven lett volna időm kinyitni az ajtót, lemászni, és magam után cibálni a bazinagy csomagomat.
Ennél a pontnál majdnem visszaszóltam, hogy remek dolog, hogy ismeri a kettes számot, de tudja-e, hogy az csak 120 másodperc, és hogy egy ilyen begyöpösödött ajtóval fél percig birkóztam, ami 30 mperc, újabb 30 mpercembe telt, míg átvergődtem a másik oldalra, ergo: a mozdonyvezető nem adta meg nekem az utols ó0 mpercet, ami még járt volna nekem bénázásra.
Fogalmam sincs, miből állapította meg a kedves kalauz, hogy nem tudok olvasni (talán a nem létező szőke/fekete hajamból?), de néhány gondolat nem ugrott be neki. Többek között, ha én X helyen akartam leszállni, de a vonaton rekedtem, akkor Y -ig már biztos, hogy nem érvényes, ergo: ez feketén való utazás, ami büntetendő! A másik, amit hiába magyaráztam neki, hogy én nem X -ben lakom, hanem valahol totál máshol, és X -be jöttek volna értem, hogy hazavigyenek Z -be. A kérdésére, hogy hol van Z már nem is válaszoltam, mert láttam, hogy nem fogunk zöld ágra vergődni. Foghegyről odavetettem egy olyant, ami a szemében káromkodás lehetett, részemről meg egy "jó kívánság" volt, mire fogta magát, felkelt a helyéről, és elhúzott a kocsi másik felébe. Biztos nem voltam eléggé intelligens létforma, hogy képtelen voltam kinyitni egy ajtót, de utána Y -ba megérkezve ismét megkíséreltem.
Hát, ha hiszitek, ha nem, megint nem nyílt, pedig több szemtanúm is akadt rá, hogy rohadtul állt a vonat. (Hozzá kell tenni, hogy korábban azt tapasztaltam, hogy egyes, nálam vélhetően erősebb férfi embereknek sem szokott kinyílni ez a vacak olyan könnyen, nem is értem, hogy az én hipervézna karjaimtól hogy várják el, hogy pikk-pakk kinyisson egy ilyen ajtót potom 1 perc alatt... Mi vagyok én? Rekorder? Nem szoktam ilyen ajtókon gyakorolni napi rendszerességgel... -.-") Egy másik utas egy másik ajtót alaposan megcibált (ez telt neki minimum 1 percébe, ha nem többe), mire méltóztatott kinyílni.
Megtanultam ezáltal a magam leckéjét: mindig legyen a táskámban egy összecsukható, hordozható feszítővas, ha vonattal utazom, illetve egy bazi nagy enciklopédia, amin látszik, mert egyesek nem nézik ki belőlem másképp, hogy elsős koromban nem ugrottam át úgy az olvasás tanulását, mint egyesek a matekórákat - főleg, mikor az órát tanulták.
Jah, tök jó, hogy a 16 perces késést azzal próbálták ellensúlyozni, hogy bizonyos helyeken álltunk kb. 1 percet. Kár, hogy az egyik ilyen 1 perces hely az én megállóm volt.
Mit szeretnék elkerülni a közeljövőben? A vonatokat. Nem először találkozom már ilyen negatív példával, mikor hülyébbnek néznek, mint amilyen valójában vagyok. Inkább vállalom be az 5 órás minden rekettyében megálló buszutat a jövőben, mint hogy még egyszer vonatra kelljen szállnom...

Jah, és ígértem egy tanítást: veszítővas, enciklopédia mindig legyen nálatok, ha vonatra szálltok, mert ha tovább utaztok, akkor valószínűleg csak annyit fognak mondani a kérdésetekre, hogy mi a teendő:
"Hát, most megy a vonat... -ba/be." (olyan hangsúllyal, mintha ezt magatoktól nem tudnátok ;))

ui.: Már az is megfordult a fejemben egyébként, hogy meghúzom a vészféket, és azzal kidumálom magam a büntetés alól, hogy dehát nekem csak eddig szólt a jegyem, és az elég nagy vészhelyzet, hogy feketén utazom, elvégre a dolgozók azért nem kapnak fizetést, ha jegy nélkül utazom, nem? Vajon a kalauznak eszébe jutott, hogy a be nem tervezett feketézésemmel megkárosítottam a céget, ahonnan a fizuját kapja?
Nem, kizárt... •legyint•