Ari szerette az angol szakot. Kislányként szinte falta a könyveket, és később, mikor megismerkedett Arnolddal, a könyvvadásszal, immáron nem csak a betűk alapján tanulta meg felbecsülni az értéküket. Megtanulta, ha valaminek értelmetlen összevisszaság a tartalma, attól még felbecsülhetetlen értéket képviselhet.
Nagyon hálás volt Arnoldnak a türelmes tanításért, amit nyújtott neki, ahogy bevezette a szakma rejtelmeibe, és nem csak ezért. Szülei, akik Magyarországon születtek, megtartották a vezetéknevüket, így ő hiába jött világra már akárhol másutt, ezzel kellett együtt élnie. Sokan faggatták, hogy lehetne azt lefordítani, hogy Aranyosi, de a végén mindenkinek könnyebbé vált, ha csak úgy szólíthatták, hogy "Ari". A társai pontosan a származása miatt mindig kicsit másként néztek rá: idegenként, mintha legalább három feje lenne, és az űrből pottyant volna le.
Arnolddal egy antikváriumban találkozott, mikor épp nyomozott. Faggatta az eladót, és Ari pont ezt a beszélgetést hallotta meg. Mivel pontosan ismerte Arnold kérdésére a választ, eltűnődött rajta, hogy átadja a tudását, de mire észbe kapott, Arnold már eltűnt. Összeszedte hát minden bátorságát, és a férfi után sietett.
Hideg téli nap volt, és a havat a szél Ari arcába csapta, amint elhagyta a biztonságos menedéket.
- Várjon! - kiáltott utána. - Uram! Várjon!
Mikor szembe találta magát Arnold lefegyverző, csokibarna szemeivel, karakteres arcával, megtorpant. Megbűvölten meredt a férfira, akit már akkor nagyon helyesnek ítélt meg, és azonnal levette a lábáról. Arnold egyik szája szeglete fölfelé görbült, és ő törte meg a beállt csöndet.
- Bocs, kislány, de nem vagyok pedofil. Ha majd elmúltál tizennyolc, akkor esetleg meghívhatsz egy teára - azzal sarkon fordult.
Ari megrázta a fejét, mély levegőt vett és úgy kezdett dalolni, mint egy kismadár.
- Grigio könyvének egy példánya megtalálható a New Western antikváriumban.
Arnold félbehagyott egy lépést, és a válla felett hátrapillantott a hidegben toporgó lányra.
- A barna borítós, első kötetes kiadás - tette hozzá, mintha ez a tény mellékes volna.
- Hm... érdekes - vigyorodott el Arnold.
Ez után mutatta meg neki Arnold az irodát. Felajánlotta a lánynak, ha a polcokon levő szekrényeket szerzők szerinti ábécés rendbe rakja, és besegít neki ezzel-azzal, akkor suli után lóghat ott, ha kedve szottyan. Arinak nem akadt ellenvetése. Odáig volt a gyönyörtől, hogy mennyi könyv fogja körülvenni, és egyáltalán nem bánta, hogy nem sikerülhet egyetlen nap alatt teljesítenie a feladatot.
Egyik délután azonban kissé kellemetlen meglepetés érte, mikor egy talpig feketébe öltözött, démoni küllemű nő tért be az irodába.
- Jó napot! - kelt fel a könyvtornyok közül Ari. - Segíthetek?
- Te meg ki a franc vagy? - kérdezte köszönés helyett a lány, és Ari körül a könyvek rezegni kezdtek, mígnem egyre feljebb növekedtek a tornyok, és sarokba szorították.
- Tűnés a helyemről, mazsola! - törte meg Ari réveteg elmélkedését az ismerős hang, mire oldalra kapta a fejét. Mary magasodott a lépcsőn, és nem éppen finom modorban cibált ki egy tanulót a helyéről, hogy aztán elfoglalja az Ari melletti, hirtelen megüresedett helyet.
- Manapság nem tanítanak jó modort a fiatalságnak? - vetett szemrehányó pillantást a rémülten lefelé igyekvő lány felé Mary, és Ari önkéntelenül is elmosolyodott. Mary néha pontosan úgy beszélt, mint aki legalább fél évszázadot leélt, holott még csak huszonötödik életévét taposta. - Mit vigyorogsz, vadalma?
- Semmit, semmit - és Ari előre fordult, hogy figyelmét a tanárnak szentelje. Alig várta, hogy vége legyen az órának, és végre megtudja, Mary vajon mit talált. Sosem szokott csak úgy beülni egyetlen előadásra sem, amin Ari is ott van, úgyhogy a lány joggal remélte, hogy végre ismét szükség lesz a segítségére.
Némileg csalódást okozott neki, hogy amint véget ért az előadás, Mary egyetlen hang nélkül felkelt a helyéről, és beleolvadt a lefelé tartó tömeg folyamába.
- Mary! - szólt utána Ari, de amint követte volna barátja példáját, valaki nekiment, és ő visszatántorodott a sorba.
- Menj már! - sürgette valaki a háta mögött, és lökött rajta egyet, mint akinek nagyon sietős dolga akadt.
- Egy pillanat - nyögte ki Ari, és végre egy fél helyre befurakodva megindult lefele, a terem elejénél levő kijárathoz. Ahogy kilépett a folyosóra, megpillantotta Maryt, aki a falnak támaszkodva azzal szórakozott, hogy a cigijét a szája egyik oldaláról a másikra görgesse, majd vissza. Egy, még nála is magasabb, széles vállú fiú lezser pózba vágta magát Mary mellett, és valamit mondott a lánynak, mire a cigaretta befejezte a vándorlást.
A lány az ujjai közé vette a szálat, és valamit válaszolt a srácnak, de Ari túlontúl távol volt hozzá, hogy hallja, miről folyik a csevej. Alig tett feléjük két lépést, valaki megérintette Ari vállát, mire összerezzenve arra kapta a fejét.
- Gyere! - indult el Arnold, komor képpel nézve abba az irányba, amerre nemrég még Ari is figyelt. - Dolgunk van - és a folyosón egymás mellett kezdtek haladni. Arnold ezúttal fekete bőrdzsekit viselt, aminek zsebeibe rejthette a kezeit. Viszont, ez egyúttal azt is jelentette, hogy Arnold motorral érkezett. A járgány a biciklitárolónál várt rájuk. Kék festésén megcsúsztak a napsugarak, és lesiklottak róla, ahogy Arnold elfoglalta helyét az ülésen, és miközben beindította a kétkerekűt, egy sisakot dobott oda Arinak.
- Nem várjuk meg Maryt? - kérdezte, mielőtt felszállt volna.
- Neki jobb dolga akadt. Élvezi az egyetemisták életét, amiből neki nem jutott ki túl sok - nyomta a fejébe a saját bukóját Arnold. - Szállj fel, mennünk kell!
Ari bizonytalanul átvetette egyik lábát a motoron, és épp csak elhelyezkedett, mikor Arnold gázt adott, és elhagyták a főiskola épületei által határolt egyetemi területet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése