Pókerarc

Ahogy megnéztem a kezembe került lapjaimat, azonnal kattogni kezdett az agyam, és a kombinációkat, és azoknak lehetséges esélyét próbáltam megsaccolni. A heti egy alkalommal megrendezésre kerülő baráti pókerezésen általában nem remekelek rosszul. Az utolsók között szoktam kiesni, ami azért egész szép teljesítmény részemről. Néha azt sajnálom, hogy az életben a dolgok nem mennek olyan egyszerűen, mint a pókerben, és nem nyerhetek meg mindent olyan könnyen, mint a partik alkalmával.
- Szóval, a melóhelyeden teljes volt a káosz, Robi? - tettem le magam elé lefordítva a nekem osztott lapokat.
- Egyik helyről ki, a másikra be - vont vállat, és a szokásos, álmatag pillantása mögött ugyanazt láttam, mint eddig. Valami elrejtett bölcsességet, a kemény múlt okozta nyomokat. Sosem tudtam meg sokat Robiról, de ezzel nem voltam egyedül. Nem szívesen mesélt arról, hogy honnan jött, a jövője meg nem érdekelte annyira, hogy foglalkozzon vele. Egyik napról a másikra élt, és hiába foglalkoztatta volna a jövője, akkor sem tudott tenni érte semmit.
Sajátságos nyomozásomnak hála derült ki az is, hogy az apja egy alkoholista munkanélküli volt, aki folyton verte őket otthon. Nem csoda, hogy Robi menekült, amint módjában állt. Érettségi után szakmát szerzett valami felsőfokú képzésen, majd több cégnél kezdett dolgozni, mint fizikai munkás. Árupakolással, fuvarozással, ilyesmikkel foglalkozott. Családi háttértámogatás hiányában az egyetem mellett dolgozni kezdett, hogy önellátóvá váljon, és saját erejéből törjön fölfelé.
- És nálatok? Mi hír a főiskolán, Ms. Jogi Agytröszt? - vigyorgott rám Tomi, az okostojás. Nem is emlékszem olyan alkalomra a megismerkedésünk óta, mikor nem osztottuk egymást. Az ajtón befele is inkább egymás mellett mentünk, és civódtunk, mint két mesehős, akik nem akarják egymás előre engedni. Hiába érveltem azzal, hogy én vagyok a lány, mindig befurakodott előttem.
- Emelek ötvenet - jelentettem be, majd szám szélét mosolyra húzva Tomira pillantottam. - Leperlem rólad most a nadrágodat is, ha a parti végén nem adod meg a tartozásodat a múltkori muffin ügyért.
- Tartom - dobott be némi zsetont a közösbe Klaudia, aki a balomon foglalt helyet. Klaudia mindig csendes szemlélődőként vett részt a szócsatáinkban, de a játékban úgy is lehetett volna nevezni, hogy "a csendes gyilkos". Mindig veszélytelennek tűnt póker közben, de úgy orozta el tőlünk a zsetonjainkat, mint valami kő kemény adóbehajtó: mire felocsúdtunk, már kiforgatott minket mindenünkből, és vége szakadt a partinak.