A tetovált kar(d) - Bevezetés (Caleb)

Felemelte a kardját, hogy lesújtson vele, de sikerült félreugranom. Precíz mozdulattal húzta vissza a pengét, hogy aztán ismét felém szúrjon. Meg akartam előzni, de egy könnyed mozdulattal félre lépett az utamból. Nem volt időm felkészülni a következő mozdulatára: a kardlappal kikaszálta alólam a lábaimat, és esetlenül az útra zuhantam. Éreztem, ahogy fejem koppan a macskakövön, látásom pedig egy pillanatra elhomályosult.

Ahogy éles fájdalom hasított a jobbomba, szinte azonnal kirántott kábaságomból, és felordítottam. A kardom csilingelni kezdett, ahogy kissé arrébb gurult tőlem. Ahogy arrafelé kaptam a fejemet láttam, hogy a karom is kissé lejjebb helyezkedik el a testemtől.

A penge átszelte a levegőt, és épp csak sikerült rönkként elmozdulnom előle. Ép balommal elkaptam a kard markolatát és a következő csapást már oldalra irányítottam vele. Ezúttal én vágtam a lába irányába, amitől hátrébb ugrott. Kihasználva a pillanatnyi időt talpra szökkentem, és csonkomat szorongatva elrohantam egy sikátor irányába.

Ahogy hátranéztem, üldözőm kezében néhány dobótőr pengéjét véltem felfedezni, amik közül az egyik akkor pattant vissza egy téglafalról, mikor elrohantam mellette.

- Nem szöksz el előlem, kölyök! - kiabált utánam, és hirtelen eltűnt mögülem.

Néhány trükköt még rejtett az én tarsolyom is, viszont egyre gyengébbnek éreztem magam. A vér kezdett kiszökni a karomon át és szinte már csak botladoztam a fal legárnyékosabb részéig.

"Kardforgató vagyok" - gondoltam magamban. - "Egy kardforgató, akinek hiányzik a kardot tartó keze. Halott kardforgató leszek, ha nem sikerül elszöknöm ez elől a pasas elől."

Ahogy átugrott a fejem fölött, azonnal rájöttem, mit akar. A tetőkön ugrálva próbál bemérni. Lecsúsztam a fal tövébe és úgy másztam arrébb, mint egy ócska koldus. A vérem túlzottan árulkodó egy olyannak, mint ő. A félvérek sajátossága a figyelmesség.

Kardomat a hüvelyébe dugtam, bebugyoláltam a csonkomat az ingem ujjának maradékával, hogy legalább vérnyomokat ne hagyjak, és tovább vonszoltam magam, egyenesen egy csatornanyílás felé, ami egy házba vezetett.

Az épület egy elhagyatott, omladozó plafonú helyiségből állt, ahol nekivetettem a hátamat a falnak, lehunytam a szememet, és vártam a biztos halált...