Guardian - Az erőd (1. fejezet)

Kora reggel van. A füvön megcsillannak a harmat cseppjei, melyekre a napfény első sugarai vetődnek. Békés lenne a mező, melyet erdő vesz körül háromnegyed részben, de... Egy ló vágtat keresztül rajta villám sebesen, leverve az aprócska vízcseppeket a fűszálakról, akit egy lány üldöz.

Ez a látvány fogadhatja a mezőre tévedőket. Megállok, célzok, és lövök. A nyílvesszőm egyenesen Mass fejének hátulja felé száguld, de a lovam az utolsó pillanatban kitér az útjából, hagyván elsuhanni azt a két füle között.

Mass, vissza! - gondolom, mire a ló irányt változtat, és felém kezd nyargalni. Elmosolyodom. Ismét sikerült felvennem vele úgy a kapcsolatot, hogy több mint száz méternyire járt tőlem.

Koncentrálok a következő ugrásra. Ahogy elég közel ér hozzám Mass, belekapaszkodom a sörényébe, és felugrom a hátára, hogy a következő másodpercben egyesüljünk. Eltűnik előlem a ló nyaki és fej része, miközben az emberi lábam helyett négy patás lólábat kezdek irányítani. Változatlan sebességgel haladok egyenesen a mező másik vége felé, és lassítás nélkül berohanok az erdőbe. A fák mintha elhajolnának az utamból, úgy vágtázok végig közöttük, hogy egyetlen kis ágacska sem érint.

Egy tisztáson kezdek csak lassítani, és megállok. Lepillantok magam elé, majd elnézek magam mögött. Sűrűn összenőtt bokrok takarják el az utat, amin végigszáguldottam, mintha csak el akarnák takarni a nyomaimat. Elégedetten biccentek, és a következő pillanatban egy ló hátán ülök. Lecsúszom az oldalán, és eléje sétálok.

- Mass, készen állunk - magyarázom, mintha bármi ellenvetéssel élhetne. Nem panaszkodik. Az edzéseink kezdetén meg-megjegyezte, hogy nem helyesli a tervemet, de ha ezt szeretném, hát elfogadja.

- Nesz meglehetősen rossz állapotban van - jegyzem meg, miközben elindulunk hazafele. Csak meg akarom törni az időközben beállt némaságot. Nincs annál rosszabb, mint bárkivel kínos csendben sétálni egymás mellett.

Mass nyeríteni kezd, és közli velem, hogy újabb sérüléseket talált Nesz hátán. Nem tehettem mást az elmúlt napokban, minthogy bekötöztem a ló sebeit, elég ennivalót és innivalót adtam neki, és a lehető legjobban igyekeztem gondoskodni róla. Viszont, ha elmegyek, akkor...

Nem, Masst nem hagyhatom itt. Már azt is tudom, hogy fogom az Erőd falai közé juttatni. A jobb kérdés már csak az, hogyan fogom onnan kihozni? Mindenre felkészítettem a lovam, és úgy vélem, jómagam is felkészültem a feladatra, ami előttünk áll.

Leakasztom az íjamat, amit kényelmi szempontból a vállamra akasztottam a tegez mellé, és a rögtönzött istállóhoz sétálok, amit a viskónk mellé húztam fel ágakból, és levelekből. Mióta arra kényszerültünk, hogy elhagyjuk a falut azóta ebben a kőrengetegből tákolt valamiben lakom. Kibővítésnek ágakat fektettem az oldalához, mintegy sátorforma építményt képezve a lovaknak. Néhány követ toltam az ágak alá, hogy megmagasítsam a tetejét a kényelem érdekében.

- Nesz, megjöttünk - lépek a tákolmányhoz, és elhajtom az ajtó gyanánt szolgáló, lepellé összekötött faleveleket. A szürke egyáltalán nincs jó bőrben. Több sebből vérzik, és több kötése átvérzett, míg nem tartózkodtunk itthon. Beszaladok a "házba" a vödörért, amibe reggel hoztam friss vizet a patakból. Egy rongy segítségével csöpögtetek némi folyadékot az állat szájába.

- Mass, hoznál néhány fűcsomót? - nedvesítem meg ismét a rongyot. Azonnal megérzem, hogy Mass távolodik tőlem. Olyan nyomasztó érzés ez, mintha valakit vagy valamit elvesztenék, és depresszió kezd rajtam úrrá lenni. Azonnal jobbá válik a helyzet, amint visszatér, és letesz mellém egy köteg zöld füvet.

- Egyél, Nesz! - ösztökélem, de Nesz nem mutatja semmi jelét, hogy neki akarna látni az ételnek. - Nesz, kérlek! Robért...

Mintha csak varázsszó lenne a név, Nesz nagy nehezen lehajtja a fejét az ételért. Alig áll a lábán, mégsem hagyja el magát. Akárcsak a bátyám, ő sem adja fel.

- Rob, ha hallasz: hamarosan érted megyek, és kihozlak onnan - magyarázom, míg a ló eszik. Hirtelen felkapja a fejét, mintha zajt hallana. Mivel Mass nem reagál, úgy sejtem, Rob szeretne üzenni. Nesz dobolni kezd az egyik mellső lábával, keményen ütlegelve a földet a patája alatt. - Hé, nyugodj meg, Nesz, légy jó fiú! - kapom el a fejét, és végigsimítok a homlokától kiindulva a két szeme között, egészen az orráig. - Semmi baj. Nem lesz semmi baj. Mindent kézben tartok - és a végét már csak suttogva ejtem ki.

Az indulás időpontját holnapra tervezem, addig pedig még sok a dolgom. Masst a háznál marasztalom, miközben Neszt elvezetem a falu irányába. Néhány napja beszéltem egy lovásszal, aki jókora fizetségért cserébe megígérte, hogy vigyáz a lóra. Egy kisebb összeget rávágok elé az asztalra, mire felnéz rám.
- Mit parancsol? - kérdi ártatlanul.
- Bejelentettem, hogy a lovamnak szeretnék teljes körű ellátást - vágom a képébe. A szakadt gönceim, a piszkos arcom és az összekuszálódott hajam nem hiszem, hogy bizalmat keltene benne. - Ötven arany van a szütyőben, és további százat fizetek, amennyiben az állatot élve kapom vissza, esetlegesen jobb állapotban, mint ahogy itt hagytam.
- Mi a biztosíték rá, hogy tartja a szavát, kisasszony? - méreget gyanakodva.
- Máskülönben megtarthatja a lovat. Számomra meglehetősen értékes állat, úgy kellene rá vigyáznia, mint a saját szeme fényére. Ha jól végzi a dolgát, akár többet is kaphat, mint száz arany.
Hogy honnan szereztem ennyi pénzt? Errefele a városi népek rengeteget fizetnek a cirkuszért. Ebbe beletartozik az is, hogy évente két íjászversenyt rendeznek, amiknél a nevezés ugyan ötven arany, de az  összes nevezés ötven százaléka azért fedez némi költséget a győztesnek. Hat versenyen vettem részt, és több, mint tízezer aranyat gyűjtöttem össze, és helyeztem el egy bankban. A kamataiból is vígan elélhetnék életem végéig, és ott úgysem lesz rá szükségem, ahova megyek.
Megkötöm az üzletet a fickóval, akinek valahonnan nagyon ismerős vagyok - ha sikerül, amit elterveztem, akkor nem sokáig kell törnie rajta a fejét, hol látott már korábban.
Amióta a televíziók eluralkodtak a világon, az emberek már nem tudják, hogy dobják fel a mindennapjaikat. Egyre gyilkosabb műsorokat találnak ki a saját szórakoztatásukra. Ilyenek az íjászversenyek is, ahol védekezni és támadni egyaránt kell, ha túl akar élni az ember. Amikor már a sokadik versenyemen vettem részt, a hírnevem megelőzött. Az ellenfelek sorra adták fel a harcokat, amitől unalmassá vált az egész. Ekkor döntöttek úgy a szervezők, hogy ők maguk végeztetnek ki, de az ellenállásomnak hála ismét nagy lett a nézettség, és megint folyt a vér.
A lelkemet viszont mindenképpen meg kellett edzenem hozzá, hogy képes legyek gondolkodás nélkül végezni azzal, aki az utamba áll. A bátyámért bármit megteszek, nem érdekel, kivel kell végeznem. Vissza akarom kapni a családom egyetlen, még megmaradt tagját.
A fickó egy szalmával kibélelt karámba vezeti Neszt, aki némileg szomorúan mered rám.
- Kisasszony, ha azt várja, hogy ezt a roncs gebét életben találja, jobban tenné, ha pár napon belül jönne érte vissza - húzza rá a reteszt a férfi.