Molytábor - Bevezetés

Bevezetés

Mikor először hallottam az ötletről azt mondtam: őrültség. Milyen lehet már egy tábor könyvmolyoknak? Na ne. Ott mit lehet egyáltalán csinálni? Ráadásul egy hónapig?

Aznap, mikor csomagoltam, még fogalmam sem volt, mit kellene magammal vinnem. Bepakoltam két hétre elegendő ruhát, némi tisztálkodószert, egy kis adag mosóport, papírzsebkendőt, és két könyvet, amiket már rongyosra olvastam korábban.

Így vágtam neki a nagy útnak. Hogy honnan indult ez az egész? Valamikor évekkel ezelőtt egy Ben becenévre hallgató akárki létrehozott egy közösségi siteot olvasni szerető embereknek, majd egy évvel az alakulás után én is csatlakoztam hozzájuk.

A harmadik születésnapukat ünnepelték nyáron, mikor meghirdették a tábort. Valami buggyant csajszi fejéből pattant ki, aki feltűnési viszketegségben szenvedhet, mert mindenféle őrült dolgoknál az ő nevét dobta ki a gép. Kampányok, írók támogatása, most meg ez a táboros ötlet. Nem érdekelt, hogy ki ez, és a tábor ötlete sem érdekelt mindaddig, míg az oldalon levő egyik barátom be nem jelentette, hogy nosza, menjünk mi is.

- Á, nem, én inkább írni szeretnék - próbáltam lerázni, és ujjaimmal olyannyira megmarkoltam a laptopom táskájának a pántját, hogy ujjbegyeim elfehéredtek. Az egyetlen holmi, amitől soha nem válnék meg egy másodpercre sem, az az én kis "lelki társam" volt, aki ismerte minden titkomat. Ha táborba kényszerítenének, biztosan magammal vinném, viszont ebben az esetben fel kellene függesztenem az írást. Szükségem van arra, hogy naponta néhány órán keresztül a billentyűket koptassam, különben becsavarodnék.

- Tudod, hogy nem vagyok az az olvasó típus - csóváltam a fejem, miközben bekanyarodtunk egy kis udvarra, ahol egyetlen ajtó választott el minket az antikváriumtól.

- Ne legyél ilyen, Nova! - nyitott be a tömör faajtón, mire a fejünk fölött lágy dallam hangzott fel.

- Nézd! - követtem, és kissé hangosabbra sikerült az ajtó becsukása, mint terveztem, amiért kaptam egy rosszalló pillantást az antikvárostól. - Nézd! - halkítottam le a hangomat. - Tudom, hogy meg fogsz sértődni, Titi, de ismersz. Én nem tartozom közéjük. Az egy olyan közösség, akik...

- Akik között lesznek tapasztalt írók is - vágott a szavamba nyugodt hangon, és felkapott egy kötetet, aminek érdeklődve vizsgálta a hátsó borítón levő fülszövegét. - Tanulhatnál tőlük, hogy legyél jobb író. Vagy nem ezt szeretnéd? - és szeme találkozott az enyémmel. - Ők már letettek valamit az asztalra, tudnának neked tippeket adni, hogyan indulj el a kiadás felé, hogyan tökéletesítd az írásaidat.

- Igaz, hogy megfordult a fejemben, hogy kiadom a Nett történetét, de az csak egy fellángolás volt. Nem elég jó.

- Nem akarnád tudni, hogy lehetne tökéletesebb? Nem érdekel az igazság, hogy vajon valóban olyan silány, mint képzeled?

- Titi... - motyogtam, és észre sem vettem, hogy a romantikusoktól a bolt legtávolabbi részén leledző klasszikusokhoz értünk, ahol szokás szerint megakadt a szemem Charlotte Bronte Jane Eyre kötetének egy ódon, szakadozott kiadásán.

- Nova, állj a sarkadra! Ez csak egy könyvkedvelőknek szervezett tábor. Szocializálódj ahelyett, hogy folyton a lelki társadba bújsz, mint valami csiga a házába! - és  ahogy a laptopomra vándorolt a tekintete, grimaszt vágott.

Így esett, hogy engedtem Titinek, hogy elcibáljon magával...