A kaszás vámpír igaz (?) története

A kaszás vámpír igaz (?) története

Üdv mindenkinek, a nevem Anna Nintsensemmi GasSzivárgásJárvány, de röviden csak Sorsikacsapaská Annamarianna Köszih'Beugrottá'!

Na jó, most olyan sztorit mesélek nektek, amit tutira nem fogtok elhinni, mert én sem hiszem el. Egyik nap még csak hétköznapi lány voltam, a másik nap pedig... Jobb bele sem gondolni.

Mi lettem? Egy jelentéktelen, átlagos lány.

Várjatok, hadd kezdjem el az elején. Minden azzal indult, hogy felregeltem arra a bizonyos oldalra, ahol mindenki könyveket olvasott. Legalább olyan népszerű közösségi sitenak számított, mint a facebook, vagy az iwiw..., csak jópár millióval kevesebb regisztrált taggal - szám szerint 8-cal -, és kevesebb műveletlen, hőbörgő idiótával, akiken legalább lehet röhögni, vagy sírni. Itt ilyen nem volt, csak sírva röhögés, meg hét tag bámulatosan okos beszélgetései a világmindenség titkairól, amit sikerült megfejteniük. Ezek után be sem mertem vallani, hogy én meg Einsteinnek születtem, mert a koponyám mérete meghaladta a 0,5 köbcentimétert - belső térfogatra - és még az orvosok sem láttak ilyent azelőtt.

Szóval ez a weblap a www.literaturewithoutbook.com címen volt egyébként elérhető, ma már nem találnátok meg, mert valaki valamiért letörölte. Nem értem, mi oka volt rá az illetőnek, de hát ő tudja. Kár, hogy a 7 barátommal onnantól fogva meg kellett szakítanom a kapcsolatot, pedig az egyik, Gula annyit evett, mint egy cett, a másik meg pajzán dolgokról irogatott, és a blogját mindig olyan keresőszavakkal találtam csak meg, ha beírtam a Googlebe, hogy " pornóregény", meg "szófi prosti", vagy " élvezetet adó idegen szó".

Kedves Luxuria[1] barátom! Ha olvasod ezt a kis művemet, kérlek jelentkezz, mert mostanban nem találom a blogodat, mintha a föld nyelte volna el, pedig nagyon tetszettek a fotóid.

Aztán ott volt még Avaritia, aki mindig eladott nekem könyveket, de mindig az eredeti áruk duplájáért. Azt mondta, hogy szüksége van a pénzre, én meg vállvonva hittem neki, úgyhogy néha háromszoros áron vettem meg a könyveit, amiket úgy lopott egy antikváriumból, és néha laponként kellett fizetnem értük. Nem is bántam a dolgot, mert így legalább tovább tartotta a jó regények és tovább játszhattam mazochistát, ha valamelyiknél csökkent a... várjunk, mi csökkenhetett? Na, tudjátok, az a két betűs szó... valami IC, asszem, vagy ÉQ? Nem jut eszembe, de vágjátok, miről van szó...

Superbia nemigazán szeretett. Na jó, talán ő volt a hét közül, aki annyira nem lett jó barátom, de tetszett, ahogy egyszer kisminkelt. Mikor belenéztem a tükörbe olyannak láttam magam, mint egy bohóc, és mosolyogva megjegyeztem neki, hogy igazán ügyes, holott nem is volt olyan szép a smink, de nagyon segítőkész volt, úgyhogy nem akartam lelombozni, sem pedig hálátlannak tűnni.

Acerdiával beszélgettem a legkevesebbet az oldalon, mindig kiírta, hogy elment aludni. Furcsa, a nap huszonnégy órájából potom negyvennyolcat áldozott alvásra. Nem tudom, hogy bírta.

Aztán ott volt még Ira, aki azt hiszem, valamiért haragudott rám, bár erre sosem jöttem rá, hogy miért, de asszem, már nem is fogok.

Végül pedig ott volt Envy, a legjobb barátnőm.

Két éve voltam tag, annak ellenére, hogy az oldal egy éve létezett, mikor különös eset történt. Éppen nagyban jelölgettem az új könyveimet, amiknek csak a fülszövegét, meg az első oldalát olvasgattam el, hogy tudjak róluk értékelést rittyenteni, és eljátszam, mennyire művelt olvasó vagyok, túl az ezredik olvasmányomon, mikor újra rám írt Envy. Gyanúsan rám kattant a csaj, gyanítottam, hogy lehet itt valami a háttérben, ennek ellenére én meg sosem utasítottam vissza a társalgást, mert megkedveltem ismertségünk hosszú évei során... ami alatt hat hónapot kell érteni. A lényeg, hogy már egész régóta ismertük egymást, mikor megbeszéltük, hogy mi frankón találkozni fogunk, és itt jön el a sztori fordulópontja is, mikoris összefutottunk.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy én már harminc perce vártam őt a kijelölt helyen, és ott toporogtam a piszok meleg időben - értsd: 18℃ -ban, ami nálam már felér egy kánikulával -, mikor a cipőm orrától nem messze tűz lobbant. A szememet forgattam, hogy basszus, ehhez képest még a pokolban is szibériai időjárás tombol, mikor egy alak kezdett körvonalazódni a tűzből, mígnem megláttam Envyt, aki egyenesen a képembe mosolygott.

- Felvágós - morogtam a bajszom alatt, ami kinőtt a várakozásban.

- Ez van - vont vállat. - Szeretem a naaaaagy belépőket.

- Akkor taposs, mert ég a palástod - mutattam rá, és valóban égett. Sietve lekapta magáról, és rám dobta, amitől meggyulladt a földet verdeső bajszom, és olyan gyorsan futott fel rajta a tűz, mintha egy bomba gyújtózsinórja lett volna. Be is pánikoltam, hogy ha a végére ér a fejem, és az a haaatalmas agyam majd miszlikbe robban, de csodával határos módon kiderült, hogy az agyam nem fűrészporból, de nem is puskaporból áll.

- Ezt meg miért csináltad? - méltatlankodtam, mikor végre ledobtam magamról a lángoló palástot, ami után hamu maradt, és sajnálkozva simítottam végig a szám fölötti bőrterületen, ami megégett, viszont a bajszomnak nyoma veszett.

- Tetszett a bajszod. Irigyeltem, hogy nekem nem lehet - vont vállat. - Mi a pálya?

- Pálya? Milyen pálya? Focizunk, kosarazunk esetleg teniszpályára gondolsz?

- Akkor úgy kérdem, mi újság?

- Hát, hoztam magammal Metrot, amit út közben egy bódé tetejéről emeltem el, de dobtak be hozzánk Blikket, meg Napi ászt és...

- Inkább hagyjuk - legyintett. - Sétáljunk és beszélgessünk! Láttam, hogy a Vérvonalakat olvastad legutóbb, mesélnél róla?

- Vérvonal? Ja, annak a magyar bácsinak a regénye?

- Nem, annak az amcsi nőnek a regénye. Nem Vérvonal, hanem Vérvonalak. Tudod, Bloodlines.

- Az meg mit jelent? Nem olvastam a Bloodlinest csak a Vérvonalakat Meadtől.

- Nah, akkor mesélj arról - és fogalmam sincs miért, de a szemeit forgatta, miközben a tőlem távolabbi kezében megjelent egy kasza, vállán pedig egy új, fekete köpeny, aminek a csuklyáját a fejére húzta.

- Hááát - nem vallottam be neki, hogy csak a fülszöveget, meg az első oldalt olvastam el, úgyhogy úgy, mint a vízfolyás, beszélni kezdtem. - Volt benne Christian, aki megkérte Rose kezét, meg Dimitrij, aki gerincen vágta Jillt, és megszületett a kislányuk, Vaszilissza hencegő... akarom mondani, hercegnő.

- Azt hittem, hogy ő már idősebb szereplő... mármint Vaszilissza.

- Jah, az is - bólogattam hevesen, csak tudtam volna, hogy miről beszél. Ezekről a szereplőkről a fülszövegekben olvastam, és jó kombinációnak tűntek a nevek alapján. - De van egy új verzió - vágtam ki magam. - Oszt az is hercegnő lett. Szerinted miért lett volna már az a címe, hogy Vérvonalak, ha nem erről szólna?

- Te tudod - vont vállat.

- Még szép! - vágtam rá. - Láttam, hogy te meg a Hétfő bűn című könyvet olvastad. Izgalmas?

- Hát, nem arról szól, amiről szerettem volna. Jobban bírtam volna valami vámpíros könyvet. Tudod, imádok olvasni a fajtámról.

- Miért, te vámpír vagy? - torpantam meg.

- Nem, természetesen nem.

- Huh, akkor jó - és ismét lépdeltem mellette.

- Én vagyok a hét főbűnből az irigység, aki egy kaszás vámpír bőrébe bújtam, mert szimpatikus volt ez a test, és erős, meg minden.

- Hát ez halálosan jól hangzik.

- Ja, tényleg, de már kezdem unni ezt a sok elkárhozott lelket, meg hogy mindenki irigykedik rám.

- Hát, ha nekem lenne egy kaszás vámpírom, tudnám mire használni - bólogattam.

- Nocsak, tényleg?

- Jah. Érdekel?

- Lehetek a kaszás vámpírod?

- Ha akarsz - rándítottam meg a vállamat.

Nah, innen indultunk. Azóta a pasik hol a lábaim előtt hevernek - bár rendszerint úgy tesznek, mintha aludnának, és úgy kell őket elrugdosnom az útból a testüket -, de jobban szeretem az utánam döglő típust, amivel nincs ennyi bajom. Amikor hátra szoktam nézni, srácok hevernek a földön minden mennyiségben, és mikor mondom Envynek, hogy nézd már, valami megváltozott, mióta ő a kaszás vámpírom lett, és mióta azt kértem tőle, hogy "bomoljanak a pasik értem, akik a közelembe kerülnek", azóta teljesül. Kár, hogy a pasik annyira ostobák, hogy ezt szó szerint vették, és a testük kezdett bomlani. Segáz, érzem én, hogy szeretnek.

A másik kívánságom az volt, hogy senki se szívja a véremet. Azóta néhány lány súlyos vérveszteséggel a kórházban végezte. Vajon így akarták visszafizetni nekem azt a sok szívességet, amit adtam nekik? Vérüket áldozták volna értem? Kár, hogy egyik lányéval sem egyezett a vércsoportom. Direkt rákérdeztem, de hát ez van. Ha vérátömlesztésre szorulnék, biztos, hogy nem keresném fel őket. Viszont biztos, hogy irigyelték tőlem Envy társaságát, mert hófehér arccal meredtek ránk, ahogy megjelentünk látogatásoknál, és mindegyik a hullafehér kezével feléje mutogatott. A sokadik ilyen után már untam a látványt, így megszületett Envyhez a következő kívánságom.

- Hogy a halál vinné el az irigyeket!

Nah, ez után Envyt sem láttam többé, meg a lányokat se, sőt, utána többet nem találkoztam emberrel, szóval full egyedül maradtam.

A site eltűnt a netről, akárcsak a hét barátom, és minden ember. Komolyan, hol élünk? Én lennék Walle, vagy mi?

De tudjátok mit? Egyszer úgyis megtalálok mindenkit. Addig is leülök, és elolvasom a könyvet, amit Envy ajánlott. Mi is volt a címe? A Hétfő bűn... de hát miért lenne már az bűn? Az csak egy nap. Jah, biztos ezt javasolta:

A hét főbűn...

---

[1] Luxuria = latinul bujaságot jelent. De az tutti, hogy semmi köze a barátomhoz. Rá nem igaz, hogy buja lenne, elvégre a blogján is csak azzal foglalkozott, hogy lehet gyönyört okozni másoknak. Ettől ő miért lenne már buja? Kérdem én, miért? Nem is az, csak egyszerűen szereti, ha mindenki jól érzi magát körülötte, és mámorban úsznak... Egyszer azt mesélte, hogy nők és férfiak százezreit elégítette már ki azon ezer év alatt, mióta az életét tengeti. Hm... Kíváncsi lennék, hogy mennyi az az ezer év...