Odett és Dorian (Bevezetés)

Bevezetés (Dorian)

- Bárcsak tudtam volna, ki vagy te... - ezek voltak hozzám Odett utolsó szavai. Egy olyan lány utolsó szavai, aki hosszú évekig a társának mondhatott engem, és hittem, hogy egyszer ő is az lesz nekem. Láttam, hogy nap mint nap küzd azért, hogy nekem jobb legyen, de így utólag belegondolva... Sokmindent elrontottam.

Kisgyerek volt még, mikor belebotlottam, és a képességeit korántsem tudta használni, de én a szárnyaim alá vettem, és oktatgattam. Talán belém is szeretett időközben, talán tetszett neki a sármom, de aztán valaki elárulta neki, hogy mi vagyok valójában, és egy dühkitörése következtében történt az a dolog, ami miatt évekig össze lettünk láncolva.

Drága Odettem! Bár megkérdezhetnélek, miért nem volt elég neked az én társaságom, miért kellett neked botor módon másokra hallgatni... Látod, látod, az lett a veszted, hogy nem hallgattál rám.

De ami sokkal balszerencsésebb... ez lett az én vesztem is.

Olyan fáradt vagyok, de félek, ha most lehunyom a szemeimet, akkor örök álomba szenderülök. Megöregedett, ráncos kezeimre nézve eszembe jut, hogy egyszer fiatal voltam, és örökre az maradhattam volna. Örökkön örökké, Odettel az oldalamon, aki hűbb volt hozzám, mint bármilyen háziállat. Mert ő több volt mindennél és mindenkinél.

Az egyetlen ember, aki valaha is számított...

Az egyetlen ember, aki sebezhetővé tett engem...

És ő lesz az, aki a halálomat okozza...