2021. szeptember 12., vasárnap

Fegyvermesterek - 6. rész

 Éjszaka rosszul alszom. Álmomban Baracus lenyom a földre és egész közel az arcomhoz azt kérdezi tőlem, ki vagyok én és mit akarok itt? Leszorítja a kezemet, és amikor nem válaszolok, megszorítja a csuklómat. Nem tehetek róla, de rá nevetek, és ajkamat az arcához érintem, hogy puszit leheljek rá.
Ébredés után mellbe vág a valóság. Több napja nem fürödtem, úgyhogy bűzlök. Előző nap elmentem ugyan megnézni a fürdőhelyiséget, de azonnal letettem róla, hogy a tisztálkodást itt oldjam meg. Egy négyzet alapú helyiség, a falakra rózsákat rögzítettek, amikből jön a víz, és ennyi. Se falak, amik elválasztanák egymástól a zuhanyfülkéket, se függöny, hogy eltakarja a csupasz testeket. Egyetlen zuhanyfülke az egész helyiség, ahol egy jókora méretű csoport letusol és már jöhet a következő turnus.
Talán nem is lesz rossz lemenni a kikötőbe. Remélhetőleg megengedik, hogy megmártózzam a vízben. Viszont adott még egy probléma: a fém karom. Mivel meglehetősen nehéz, az úszást azonnal el is felejthetem vele.
Az első óránk helyszíne az aréna, ahol a felvételi folyt. A hálókörletben kisebb csapatok alakulnak ki attól függően, hogy ki hányadik szakaszban van. A friss felvételizettekkel elindulunk az arénába, ahol már más oktatók csapatai is jelen vannak.
Lars látványából kitalálom, melyik Marcus különítménye. A többieknek még az oktatóját se nagyon ismerem, hiszen nem csináltak bemutatást, vagy bármiféle évnyitót az újoncok tiszteletére. Mintha azzal, hogy nyersek hozzánk, jobb katonákat tudnának képezni belőlünk. Minden olyan rideg, távolságtartó és mindenre van egy szabály. Ezzel szemben éles a kontraszt, miért van az oktatókkal tegeződés, ha annyira akarják tartani ezt a katonás rendet.
- Üdv minden első szakaszosnak! - hallatszik Marcus hangja, és mindnyájan egyszerre kezdtünk a forrás irányába nézni. - Gyertek közelebb! - és miután elrendeződünk körülötte egy félkörbe, folytatja. - Marcus Layla vagyok. Az első tananyagot tőlem fogjátok elsajátítani, ami nem más, mint a szúró- és vágó fegyverek használata. Többnyire különböző kardokat fogunk használni, és megtanuljuk minél előbb előhívni őket. Alkossatok párokat, és két sorba álljatok fel egymással szembe.
Lars persze rögtön kiszúr, de valahogy nem bánom. Nem tudom, miért éreztem úgy legutóbb, hogy segítenem kell neki. Azt sem értem, hogy a felvételin miért estem neki miatta Baracusnak. Annyira együgyű, hogy arra nincsenek szavak. Bambán vigyorog velem szembe, miközben Marcus éppen azt ecseteli, hogy a kardokat és a késeket a leggyorsabb előhívni, és eltűnés után azok használhatóak ismét legelőször.
Parancsra mindnyájan kardot idézünk. Végigfut mindnyájunkon megannyi tetoválás, és mindenki kiválasztja a számára legszimpatikusabbat. Jobbomba egy német, egykezes kardot bűvölök, amin van egy hárítógyűrű is. Eléggé ódivatú darab, valamikor a tizenötödik vagy tizenhatodik században használták. Magam csináltam egy történelemkönyvben látható ábra alapján. Az első munkáim volt, amire büszke lehettem. Előtte csak silány darabok kerültek ki a kezemből.
- Nagyon jó - jár körbe Marcus, és meg-megállva segít a testtartásba, vagy a fegyver fogásába. Tanácsokat szór szét, és a fegyvereket méltatja. Amikor hozzánk ér, némileg meglepetten méri végig a német kardot.
- Egykezes kard? Szokatlan választás. Nem akarsz inkább váltani? - és ahogy végignézek a többieken, mindenki valami nehezebb, kétkezes kardtípust választott.
- A méret nem minden - vonok vállat.
- Ez a kis cerkások dumája, Zack - lép némileg előre egy srác a sorból, az egyik szobatársam. - Bár, így jobban megnézve, a nadrágod tényleg nem dudorodik annyira.
Végigmérem a nagypofájút, és elnevetem magam.
- Abból ítélve, ahogy a kardot tartod, hiába nagyobb a cerkád, ha a bohócodat nem vagy képes eljuttatni a játszótérre - bökök felé a fejemmel.
- Kipróbálod, milyen is a technikám?
- Ha a férjed is beleegyezik a párcserébe, felőlem mehet - vonok vállat lezseren.
- Ilyen lányos pofival a helyedben nem arcoskodnék, mert valaki még fel talál dugni neked valamit - lép elém, és végigsimít a kezével az arcomon. Elkapom a fejem, és visszalépek a sorba. Lars azonnal felveszi a nyúlcipőt, és az egyedül hagyott fiúhoz megy.
Új ellenfelem nálam másfél-két fejjel magasabb, és egy klémort szegez nekem. Eléggé magabiztos az ábrázata. Ahonnan jött, igazi szépfiú lehet, de a nagy képével nem tudom, hogy férhetett be szimpla ajtókon. Elől némileg felzselézett barna hajával, és a kétoldalt felnyírt fazonnal előbb nézném focistának, mint Fegyverforgatónak. Hófehér mosoly, borostamentes arcbőr, csibészes zöld szempár.
- Kendd el a száját Zacknek, Tom - vigyorog a pajtása, mire elmosolyodom.
- Szóval neked pomponlányod van, nem is férjed - kacagok fel, de Tom nem értékeli a humoromat.
- Az első este óta kíváncsi vagyok rád, Törpike. Jól helybenhagytad azt a melák Jasont - mondja Tom. - Meg előtte Baracust.
- Elég a szövegből, uraim - töri meg a tracspartit Marcus. - Mindenkitől maximális óvatosságot várok. Éllel tilos érinteni az ellenfelet, szúrni pedig teljesen tiltott!
Tom kardja jóval hosszabb, mint az enyém, ezért óvatosnak kell lennem. Ahogy felém suhint, próbálok hátrálni, hogy a rövidebb kardommal aztán hárítsak. Közelebb kellene kerülnöm hozzá, hogy nekem is esélyem legyen a találatra.
Tom fizikuma alapján valószínűsítem, hogy mindig nehezebb fegyvereket használhat. Nem láttam ugyan a repertoárját, de nem véletlen lett a kardos választása egy klémor. Egy kicsit még hagyom, hogy csapkodja a levegőt, kitérek jobbra, majd balra és közben elütöm a pengéjét az útból. Attól tartok, ha igazán összecsapnánk, a kardom megsérülne, vagy akár el is törne. Nem sok egykezes kard van a repertoáromban, úgyhogy megpróbálom ezt az egyet a kezemben tartani, amíg lehet.
Észreveszem, hogy elkezd egy idő után lassítani a tempón, és többnyire ugyanazt a sémát követik a mozdulatai. Kitérek jobbra, majd előre lépek egyet, és balommal elkapom a csuklóját. Kardom lapjával ráhúzok a lábára, majd az oldalára és a nyakának szegezem a pengém.
Tom meglepődök, és leengedi a kardja hegyét a földre. Marcus mellénk ér és elragadtatottan megpaskolja a vállam.
- Nagyon szép, Zack. Ügyesen kitáncoltál előle - mondja lelkesen. - Folytassátok!
Néhány javaslatot követően magunkra hagy minket Tommal. A fiú bevet egy fogvillantós mosolyt, amitől a lányok bizonyára elalélnak.
- Nem is rossz, Zackary. Nem is rossz, ha az ember megreked a növésben - és a kezét nyújtja felém. Próbálom eldönteni, hogy most csak kigúnyol, vagy tényleg komolyan gondolja. Mindenesetre elfogadom a jobbját.
Ezután kisebb kardra vált, egykezesre, és úgy próbál legyűrni. Az egykezes karddal némileg erősebb, de ügyetlenebb is, mert állandóan kicsavarom a kezéből. Hosszabb viaskodás után mindig tartunk egy kisebb szünetet, amikor Marcussal megbeszéljük, min lehetne még javítani. A végére egész jó a gyakorlás Tommal. Kevesebbszer állunk meg amiatt, hogy összeszedje a fegyverét. Többször csap oldalba, vagy combon, én pedig legtöbb esetben a bokáját találom el, vagy a térde magasságában.
Az edzést az ebédszünet szakítja félbe. Csapatosan átvonulunk a kantinba. Tom a hóna alá von, nyakamnál karol át, mint valami régi cimborát. Arról kezd fecsegni, hogy mikor megtudta, hogy Fegyverforgató, egy kard volt az első fegyvere. Azonnal beíratták a szülei vívásra, de neki a lövészet mindig jobban tetszett.
Ahogy elfoglalunk egy asztalt, felfedi a repertoárját, ami tele van számszeríjjal, versenyíjjal, és mindenféle lövésre alkalmas fegyverrel. Még olyan nevetséges dolgot is tartogat, mint az egyszerű csúzli.
- Hogy került rád a csúzli? - kérdezek rá, miközben egy falat húst és krumplit tömök a számba.
- Apám egyik barátja révén. Gyerekkorukban jóban voltak, és amikor kiderült, hogy egyikőjük forgató, a másik meg készítő, akkor poénból mindenféle dolgot rakatott magára apám. A csúzlit megörököltem. Apám nevetséges fegyvernek tartotta, úgyhogy leszedette magáról, és átrakatta rám.
- Azt meg hogy lehet? - lepődök meg. Még nem hallottam korábban ilyesmiről.
- Úgy, hogy előhívta, a készítő átnyomta belém, és megjelent rajtam a tetoválás, apámról meg eltűnt.
Mindenki, aki a mi asztalunkhoz ült le, nevetségesnek találja, miért ragaszkodik Tom hozzá, hogy legyen a tárában egy csúzli is. Számomra inkább furcsa az egész. Elindul bennem a vezérhangya, vajon én is képes vagyok tetoválásokat telepíteni egyik emberről a másikra? Vajon ellophatom bárki fegyverét pusztán azzal, hogy hozzáérek, és magamba merítem?
Eljátszom a gondolattal, mennyire erős lehetnék, ha egy belém fúródó kardot még időben rá tudnék venni, hogy váljon tetoválássá. Akkor sebezhetetlen lennék fegyver álltal. Elhatározom, hogy megkérdezem az igazgatót erről a következő alkalommal.
Ebéd után kapunk némi elméleti oktatást, ami rémesen unalmas. Marcus képeket mutogat fegyverekről, az eredetüket magyarázzal, és az összetételt. A Fegyverformáló énemnek ez igazi csemegének kellene, hogy legyen, de ezeket már otthon mind átnéztem. Eléggé fel kellett készülnöm mindenre. A kardozási tudásomhoz nagyban hozzájárultak a leckék, amiket a hibridvadásztól kaptam. Egyszer hibáztam, és csúnya árat fizettem érte. Egy árat, ami miatt a két kezes kardot ha nem muszáj, nem szabad bevállalnom, mert lebuktat az ügyetlenkedésem. Próbáltam Ms. Tyson társaságában a két kezes kardot, de megannyiszor az lett az eredménye, hogy elejtettem, vagy felemelni is képtelen voltam. Nem adhatok fogást magamon, nem hagyhatom, hogy lássák a gyengepontjaimat.
Lars finoman oldalba könyököl, mire felkapom a fejem.
- Rém unalmas, mi? - tátogja. Bólintok. Úgy vigyorog, mint egy pajkos kölyök, aki éppen csínytevésre készül. Annyira kilóg a környezetből, hogy az már elképesztő. Ha a városban találkoztunk volna, bizonyára nem haverkodnánk össze, de itt valahogy más a helyzet. Olyan, mintha börtönbe zártak volna mindnyájunkat, és folyamatosan azt kellene fitoktatni, ki az erősebb. Így szerez az ember tekintélyt.
Hogy én hol állok a ranglétrán jelenleg, lövésem sincs. Egyszerűen túl akarok élni. Bebizonyítom a srácoknak, hogy velem nem érdemes packázni.
Végignézek az újonc brigádon. Elképesztően különböző arcok, különböző korokból és nemzetiségekből. Valamennyien a közös nyelvet beszéljük, de az mégsem olyan, mintha az anyanyelvünkön szólalnánk meg. Rengeteg idegen, akit próbálnak egy csapatba gyúrni, hogy bajtársakká váljanak. Legalábbis Ms. Tyson így fogalmazott.
Mesélte, hogy egyszer ő is eljött a szigetre, látogatóba egy barátjához. Azt hiszem, ez a barát Ian igazgató lehet. Varázslatos helynek írta le az iskolát és a szigetet. Azt mondta, a kikötőtől távolabbi végébe ment a barátjával, és ott gyakorlatoztak egy keveset. Lehet, hogy ha kiengednek, megnézem magam is. Keresek egy titkos zugot, ahol szükség esetén nem találnak meg.
Nehezen vánszorog az idő, de ha a büntetésre gondolok, nem is bánom. Fogalmam sincs, mibe rángattak bele, de le kellene szoknom róla, hogy Lars istápolásával legyek elfoglalva. Az őrség révén viszont elhagyhatom a birtokot, és talán lesz lehetőségem kicsit jobban szétnézni a kikötőben és a köré épült falucskában. Ide jövet éppen csak átrohantam rajta, nemigazán foglalkoztam vele, mert abban sem voltam biztos, hogy felvesznek egyáltalán. Az annál inkább meglep, hogy Lars a selyemfiú viselkedésével bekerült. Vajon mit láttak benne az oktatók?

Az óra végén kiszivárgunk a teremből, és Lucius irodája felé veszem az irányt. Akkor láttam az ajtaján a kiírást, amikor az igazgatóhoz mentünk. Átsétálok a főépületbe, és elkezdtem kettesével szedni a lépcsőfokokat. Kisvártatva megvan a félemelet, ahol egy fémborítású, szürke ajtón megcsillan a névtáblája. Egy gomb van a kilincs felett, és egy felirat tanúsága szerint ha a tanárúrral akarok beszélni, meg kell nyomnom, hát így teszek.
Kisvártatva résnyire nyílik, majd teljesen kitárul előttem.
- Te vagy az? Gyere be! - invitál Lucius kedélyesen és eláll az útból.
Merőben más iroda fogad, mint az igazgatónál. Padlótól a plafonig polcok takarják a falakat. Rajtuk helyenként könyvek, másutt szobrocskák állatokról, katonákról és egy fura, gömbölyded fickóról különböző pózokban. Annyira színes az egész helyiség, olyan otthonos, mint egy átlagos szoba. Az asztal is egyszerűbb, míg a székek párnázottak a támlájukon és az ülő részen is. Négy szék van a látogatóknak, de mindegyik más színű huzatot visel.
- Elnézést, hogy rád török Lucius, de mennem kell a büntetőfeladatra - szólalok meg, miután kibámészkodtam magam. - Szükségem lenne az írásos engedélyre, hogy elhagyhatom a birtokot.
- Már előkészítettem - mosolyog tovább és úgy adja át a papírt, mintha épp most kapnám meg a tesi felmentést az apámtól.
Átfutom az írást, ami arról szól, hogy este tizenegyig őrségben vagyok a birtokon kívül, ezért engedélyezett az eltáv. Összehajtom, megköszönöm és már fordulnék kifele, de Lucius hangja megállít.
- Zack, várj egy kicsit. Baracus szemmel láthatóan nagyon odafigyel rád és a viselt dolgaidra. Felvetette, hogy a következő kihágásnál tanácsoljunk el az iskolából, és az igazgató előtt van erről a javaslat. Az őrséggel bizonyíthatod, hogy méltó vagy rá, hogy az akadémia diákja legyél. Kövesd a parancsokat, amit a feljebbvalódtól kapsz.
- Igenis, Lucius - mondom és komolyan is gondolom.
- Rendben, elmehetsz. Ne késs el a gyülekezőről. A kapunál fog várni egy őrszem, ő visz majd el Mr. Lockhoz. Jó őrjáratot!
- Köszönöm - és igyekszem elhagyni a szobáját, amint csak lehet.












Nincsenek megjegyzések: