Trailer - Sárkányajkúak

"Nem gondolom úgy, hogy egy sárkány több lehet egy harcban, mint egy fegyver."

Alexa Bells mindent elvesztett: a családját, az álmát, és a rendes munka lehetőségét.

"Elvesznek tőlem mindent, amiben reménykedtem."

Alexa egyetlen lehetősége az lett volna, ha kiválaszthat egy sárkányt.

"...részt veszek az összekapcsolódási ceremónián, és végre saját sárkányom lesz, saját poszttal, saját feladatokkal..."

Egy tárgyalás romokba dönti a jövőjét...

"- Nos? – néz kérdőn a kopasz kis ágyútöltelék. – Elfogadja a büntetést?"

De nem adja fel. És ahogy a sárkányok egyre dühösebbek lesznek, ő egyre elveszettebb.

"– Rendkívül könnyű volt befogni. Bizonyára elvesztette a gazdáját és legyengült, mert önként feladta magát..."

Csak egyetlen ember húzhatja ki a pácból...

"- Szia, Trish vagyok, van még pár popód? Kedvem támadt rugdosni."

... és az nem ez a lány...

"Úgy néz ki, mint aki félig kész állapotban szökött meg egy olyan kozmetikustól, aki sötétben dolgozott."

...hanem egy titokzatos idegen.

"A sárkány egyenesen rám veti magát, és hiába vergődöm alatta, nem enged. Csak fújtat rám, miközben a szemembe bámul. Hirtelen alakot kezd váltani, de mielőtt kihasználhatnám az adódó alkalmat, a tenyerét a homlokomra nyomva a padlóhoz szegezi a fejemet. Képek furakodnak be az elmémbe, és már nem tiltakozom tovább..."

És a dolgok megváltoznak. Létezik szeretet gyűlöletből?

"A sárkányok végső elkeseredésükben az emberekhez fordultak, és szövetséget ajánlottak..."

Létezik igazi kaland?

"Emlékszem, kiskoromban sokszor játszottam felfedezősdit apuval. Elrejtett mindig egy maréknyi cukorkát, készített hozzá térképet, és együtt kalandoztunk, hogy megtaláljuk."

Az Akadémia falain belül Alexára hárul a feladat, hogy megfejtse a titkot, és megismerje múltját. Lépj be a sárkányok világába, ahol mindent körbevesz a mágia, a misztikum, és egy nagy összeesküvés...

A DTD bemutatja... A Sárkányajkúak Krónikái - Alexa története

Sárkányajkúak - Bevezetés (2. változat)

Bevezetés

A Tanács előtt állva az ember mindig olyan kicsinek érzi magát. Sosem gondoltam volna, hogy fegyelmi eljárást fognak indítani ellenem azért, mert feleseltem egy tanáromnak, majdnem megkéseltem egy sárkányt, egy másikat pedig összetűzésbe keveredés során megfenyegettem, hogy szobaszőnyeget csinálok belőle.

Azóta gyűlölöm a sárkányokat, hogy egy tűzsárkány porig égette a házunkat, és megölte a szüleimet. Romba döntötte az életemet, miközben épp néhány Sárkányőrön múlt, hogy megmenekültem. Sosem mondták el a teljes igazságot arról, mi történt azon a bizonyos estén. Mindössze hét éves voltam, és annyira sokkot kaptam, hogy csak homályosan emlékszem a dolgokra. A sors furcsa fintora, hogy kiderült, bennem is megvan a képesség, hogy irányítsak majd egy ilyen fenevadat, mert Sárkányajkú vagyok.

- Ms. Alexa Bells – szólít fel a tanácsi alelnök, de nem reagálok. – Bűnösnek találtatott a Békeszerződés második pontjának, a tiszteleti elvnek a megszegésében, veszélyeztetve ezzel a kétoldalon elfogadott szerződést. Továbbá veszélyeztette többek testi épségét, köztük sárkányokét és emberekét egyaránt, megszegve a fegyverhasználati tilalmat.

Még jó, hogy tartottak anno történelmet, másként teljesen idegennyelvűnek hangozna, amikről hablatyol a fickó. Mióta csak aláírták a sárkányok és az emberek közti szerződést, azóta az egymás kölcsönös tisztelete még nagyobb hangsúlyt kap. Csak azt nem értem, akkor a sárkányok miért hagyják, hogy eszköznek használjuk őket a háborúink során, amit egyébként a vad sárkányok ellen vívunk. Teljesen értelmetlen számomra ez az egész.

- Büntetésül szabjuk a tanulmányai felfüggesztését, és arra ítéljük, hogy köteles az akadémia berkein belül az Igazgató utasításainak eleget tenni. Ezzel pedig megfosztjuk Önt attól, hogy részt vegyen a sárkányegyesítő ceremónián. Az Ön részére szánt sárkányt nem éri hátrányos megkülönböztetés, és a Tanács vállalja a teljes ellátását, és az esetleges új gazda kirendelését.

Röhej... Azt sem tudják, melyik sárkánnyal kellene egyesülnöm. Ez mindig a ceremónián derül ki. Sőt, néha nem is járunk a sárkányunkkal egy akadémiára, úgyhogy mind a 11 kiképzőhely együttesen tartja a kapcsolódási ceremóniát. Azzal pedig, hogy elveszik tőlem a sárkányomat, megvonják tőle, hogy valaha is terepen lehessen. Pontosabban szólva kivisznek az Orákulum elé az összekapcsolódáskor, és elvágják a kapcsolódást, hogy a szerencsétlen új gazdához kerülhessen. Zseniális...

- Elfogadja a büntetést? – kérdi az alelnök.

Ökölbe szorul a kezem. Ez az egész tárgyalás annyira hiábavaló, hisz már eldöntötték, hogy bűnös vagyok, mielőtt betettem volna a kislábujjamat a tárgyalóba. A kérdés pedig csak a színdarab része. Ha nem fogadom el a büntetést, kiszabnak rám valami nagyobb horderejűt. Hallottam olyan esetről, mikor valaki nem fogadta el, és halállal büntették.

Hét évesen elvesztettem a szüleimet. Akkor kiutaltak nevelőszülőkhöz, majd bevágtak a Negyedik Akadémiára. Amikor mások hazamentek egy-egy szünet alkalmával a családjukhoz, nekem akkor is a négy fal között kellett maradnom, mert a nevelőszüleim onnantól fogva teljesen lemondtak rólam – nem láttam őket azóta sem.

Most pedig elveszik tőlem annak a lehetőségét, hogy legyen egy társam. Elvesznek tőlem mindent, amiben reménykedtem. Noha nem szeretem a sárkányokat, eggyel – a sajátommal – meg tudtam volna barátkozni. Akkor lett volna valaki, akihez tartozom.

Imbolyog a lábam alatt a talaj. Egyedül a világ ellen – ez kavarog a fejemben. Mindig egyedül voltam, és mindigis egyedül leszek. Mégsem bántam meg azt, amit csináltam. Nem bántam meg semmit. Bűnös vagyok, de túl nagy büntetéssel. Legszívesebben ráüvöltenék erre a törpe, kopasz férfira, hogy tűnjön el a jó büdös francba, és kifutnék a tárgyalóból. Azt kívánom, bárcsak megtámadná egy sárkányhad az épületet, és minden tanácstagot gyilkoljanak halomra.

Dühös vagyok, gyűlölöm a világot. Gyűlölöm a szerződést, a Tanácsot, az összes sárkányt, és mindent.

- Nos? – néz kérdőn a kopasz kis ágyútöltelék. – Elfogadja a büntetést?

Van más választásom...?

Sárkányajkúak - 1. fejezet (A játék) - 1. változat

1. fejezet: A játék

A célon tartom a szemem. Úgy hasítok keresztül a levegőn, mintha egy ember méretű denevér lennék. Elhagyom a sárkányom hátát, hogy az alattam levő dögre ugorjak, aminek meglepett lovasát mellkason vágom a kardom markolatával, és a biztonság kedvéért még a talpamat nekinyomva kiszedem a nyeregből. Nem lesz semmi baja attól, hogy egy keveset zuhan – majd elkapják odalent a balesetmegelőzők.

A sárkányát leszúrom, mire eltűnik alólam – szó szerint semmivé válik. A saját szárnyasom máris alattam terem, és belehuppanok a nyergébe, hogy aztán tovább öldökölhessük az ellenfeleket.

- Alexa! – üvölt rám valaki, és ahogy felkapom a fejem a hang irányát követve, megpillantom a csapatom vezetőjét, aki csak vigyorog. – Le kellene szedni a griffet.

- Meglesz – biccentek, és egy magasba nyúló háromszög alakú, körülbelül egy méter hosszú fémüregben ott pihenget egy tollas alak. Így nehéz lesz átrepülnünk a mini alagúton, úgyhogy valahogy ki kell onnan szednem, és likvidálnom. A griffek a specialitásom. Azok ellen alig néhányan mernek kiállni még a Sárkányajkúak között is.

- Gyerünk, te lomha dög – noszogatom a sárkányomat, amit úgy manifesztáltak alám. Az igazi, húsvér sárkányokat jobban csípem, mert azok azonnal reagálnak az ember mozdulataira, és a lovasuk fejéből olvassák ki, mit tervez következő lépésnek. Mondhatni olyan, mintha két test összeolvadna, és teljesen összeforrna eggyé – egy test, egy gondolat, miközben szó szerint mindent megosztanak egymással. Viszont a játékok idejére muszáj mellőzni a hús-vér sárkányokat – ezért is mertem leölni az ellenfelem bőrgyíkját.

Míg elmélázom, az ellenfél egy játékosa megelőz, és mielőtt elérné a háromszöget, szembe fordul velem. Így nem fogjuk tudni kiiktatni a griffet, pedig már csak annak az alagútja van hátra. A játék lényege ugyanis az, hogy különböző formájú mini alagutakon kell átrepülni, amiket különböző lények védenek – minden alkalommal más.

A kör alakút valami egyszerű lény – vízköpő, tündér, vagy pixie – védi, akit gyorsan lehet likvidálni, majd a támadó csapat játékosai átszállnak az alagúton. A második körben már nehezedik a dolog. Ott egy négyzet alapú bejáraton kell átlibbenni, amit szintén valami lény zár el. Van még ötágú csillag, téglalap, rombusz és a végén a háromszög alakú.

A lények mellett az úgynevezett védők nehezítik az átjutásokat. Szabadon ölhetik le a sárkányainkat, és lökhetnek minket a mélybe, hogy megakadályozzanak minket a szintén manifesztált lények kiirtásában. Védik az alagutakat, és a lényeket is egyaránt. Ha a védők mindent támadót leszednek, ők nyernek, ha viszont csak egy támadó is átér az utolsó kapun, máris vesztettek.

Egyre közelebb érek a védőhöz, úgyhogy feltérdelek a nyeregben. Valamiért ez mosolyt csal ki belőle. Bizonyára ismeri a módszereimet, ezért számít rá, hogy átugrom majd hozzá. Az utolsó pillanatban, mikor már elég közel érek hozzá, följebb irányítom a sárkányom, és megfordítom a levegőben. Ahogy fejjel lefele elhúzok a védő feje fölött, lenyúlok érte, elkapom a karját, és lendületből magammal rántom. Kiszakad a nyeregből, ahogy elszakad a köteg, amivel a nyereghez rögzítette magát, majd a semmibe eresztem. Mielőtt a sárkánya utána libbenhetne, valaki a hátam mögött lenyilazza a jószágot. Ahogy visszaállok normális helyzetbe – fejjel fölfele – hátra pillantva a csapattársamat, Joet pillantom meg. Hüvelykujját felnyújtva mutatja, hogy minden rendben, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudok, a griff felé veszem az irányt.

Már majdnem ott vagyok, mikor egy bot vágódik a mellkasomnak, és hátradönt a sárkányon. Reflexből elkapom a nyereg szélét, hogy ne zúgjak a mélybe, másik kezemmel pedig a botvéget keresném, de már nincs is ott.

- Most véged – szólal meg valaki a hátam mögött, mire ösztönből lefele rántom a sárkányt, és kicsatolom magam. Támadóm utánam repül, de már számítok rá. Hátrafele ülök be a helyemre, és előhúzom a csizmám szárából az egyik dobótőrömet.

A védő azonban már fel is húzott egy íjat, és elengedi a nyilát.

- Basszus – nézem a felém száguldó vesszőt, és belátom, hogy a kard mégiscsak hasznosabb lett volna. A fegyver viszont eltűnt, amikor leszúrtam a sárkányt két védővel ezelőtt. Annyira pedig nem vagyok jó célbadobó, hogy eltaláljam a nyilat. Jobb ötlet híján lelassítom a sárkányt, és a vessző felé nyúlok, ami egyenesen belesiklik a tenyerembe, és a végén levő tollakhoz érve megáll.

Felüvöltök az égető fájdalomra, és dühösen hozzávágom a másik kezemben levő tőrt a sárkányhoz, ami belesiklik a szájába. A jó találatot az jelzi, hogy váratlanul eltűnik a hátas a lovasa alól, és sikoltva a mélybe zuhan. A levegőben egy ponton csapdos a sárkányom, míg visszaküzdöm magam a rendes pozícióba a nyeregben.

A kezem úgy lüktet, mintha minden csepp vérem megragadná a kínálkozó alkalmat arra, hogy távozzon a testemből. Szinte érzem, ahogy vérlemezkénként a sebhez tömörülnek.

- Joe! – kiáltok fel. – Joe! – és a fájdalom valahogy új erőt ad hozzá, hogy hangosabban bírjam ordítani a nevét.

- Te gyogyós! – lebeg mellém. – Nem tudtad volna kikerülni? – méri fel a helyzetet rosszalló kifejezéssel.

- Ne szemrehányást tégy, hanem segíts! Már nem lehet sok védő, de a griffen még át kellene vágnunk.

- Ilyen kézzel? Kétlem... Előbb ver le minket a griff egyesével a sárkányainkról...

- Törd le a hegyes végét! – nyújtom felé a kézfejemet.

- Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod?

- Sose hagytam még abba meccset ilyen semmiségek miatt – kacagok fel, de valahogy még én is hisztérikusnak hallom a hangom. Joe átugrik hozzám, és recés késével átfűrészeli a fát, majd eltöri.

- Mi van, Alex? – érkezik meg a csapatfőnök. – Bakker... nem tudsz vigyázni magadra?

- De, főnök – biccentek, és olyan mozdulatot teszek a kezemmel, mintha megigazítanám a kalapomat. Ösztönös mozzanat, viszont most hiányzik hozzá az a nyomorult kalap[1], így nem mutat valami jól. – Semmi gáz. Megyek a griff ellen – és Joe máris a saját nyergében csücsül ismét.

- Nyomás, Alex, a célban találkozunk! – és Joe repülésre ösztökéli a gyíkját, amivel az utolsó védők egyikét szeretné becélozni.

Már nem látom egyik társamat sem, úgyhogy nem vesztegetem az időmet. Ha leszednek is minden védőt, a meccs még nem ér véget. Ha senki nem jut át a háromszögön, akkor is a védők nyernek, és ezt nem hagyhatom. Az én csapatom még sosem bukott el, különösen nem egy griff ellen.

Joetól megkaptam a letört nyilvesszőt, míg a maradék kilóg belőlem. A fájdalom egyre jobban bosszant, és tombol bennem az adrenalin. Annyira erősnek érzem magam, hogy még egy óriást is le tudnék teríteni, nem csak egy griffet. Amikor elég közel érek a karmos döghöz, nemes egyszerűséggel hozzávágom a nyílvesszőt, amivel fejbe találom.

Felpislog rám, és csőrét csattogtatva próbál ijesztőnek látszani.

- Mi van, Csőrike, többre nem futja? – cukkolom, és a griffek szokásos érzékenységével reagál a sértésre. Feltápászkodik, némileg megrázza magát, majd kiugrik a háromszögből, és fülsértő hangját hallatva – ami magas hangú visításhoz hasonlít – közelít felém.

Mielőtt elérhetne, felfordítom a sárkányt a levegőben, és fejjel lefele húzunk át a karmos lábai alatt, majd mögé kerülve nemes egyszerűséggel átugrom a túlméretezett, oroszlántestű kanárira. Össze-vissza repked, dugóhúzót csinál, hogy lerázzon magáról, de olyan erősen kapaszkodom a szárnyába, ahogy csak tudok. Átveszem teste ütemes ringását, és várom, hogy kifárassza saját magát. Néha meg-megpillantom társaimat, akik hol egy-egy védővel hadakoznak, hol pedig azt figyelik, tudnának e segíteni a griffel. Ilyenkor mindig intek, mint aki éppen rodeózik, és élvezi a helyzetet. Megannyiszor nevetést vált ki a többiekből ez a gesztus, úgyhogy nem is avatkoznak közbe.

A griff lelkesedése aziránt, hogy lerázzon, kezd lankadni. Ezt a pillanatot választom ki arra, hogy magamhoz rendeljem a kölcsön szárnyas-dögömet. Most már anélkül nyúlhatok előre, hogy attól kellene tartanom, hogy elrontom a vágást egy véletlen bemozdulás miatt. Határozottan odateszem a pengét, és átvágom a tollas nyakat. A griff felvisít, és rángatózni kezd alattam. Hogy biztosra menjek, kiszúrom a szemét is, mielőtt ledob a mélybe. A sárkány máris jön értem, és elkap, hogy aztán felvigyen a háromszöghöz, és letesz az alagútban. Onnan figyelem a vonagló tollast, ami egyre mélyebbre kerül, míg már alig látom.

Társaim szinte azonnal átzúgnak fölöttem, miközben leülök, és a mélybe lógatom a lábam, vállamat a háromszög egyik szárának nyomva. Mivel gond nélkül átrepültek a háromszögön, feloldhatott a varázslat, kinyílt a kapu, úgyhogy nyertünk.

- Hé, Alex! – léptek visszhangoznak az alagútban. Hanyatt fekszem, és úgy lesem meg, ki az.

- Tom? – szalad fel az egyik szemöldököm, mikor meglátom a csapatunk vezetőjét, aki féltérdre ereszkedik mellettem, majd leül.

- Valamiről beszélnünk kell – mondja vészjóslón, mire azonnal felrántom magam a földről, hogy kilencven fokot zárjon be a törzsem a lábammal. – Tudod, a játék előtt kaptam egy határozatot a vezetőségtől.

- És? Mi közöm hozzá?

- A mai mérkőzés volt az utolsó meccs, amin részt vehettél, míg az akadémián vagy.

- Tessék? – hökkenek meg. – De, miért?

- A Tanács ezt szánta büntetésnek – és homlokon vág. – Mi a fenének lógod el az órákat, idióta? Miattad kiesik a legjobb griff ölőnk.

Viszketni kezd a sérült tenyerem. Nem, ez már nem csak annak köszönhető, hogy elindult volna a gyógyulási folyamat, hanem annak is, hogy a Tanács egyre jobban kezdi kihúzni nálam a gyufát. Csak érjek el addig, hogy saját sárkányom legyen, onnantól fogva minden úgy lesz, ahogy én akarom... Nem fognak úgy rángatni, mint egy bábot... Higgyék csak azt, hogy a közvetlen felügyelettel elérhetik ezt, de soha nem fogják.