2012. február 6., hétfő

Pókerarc

Ahogy megnéztem a kezembe került lapjaimat, azonnal kattogni kezdett az agyam, és a kombinációkat, és azoknak lehetséges esélyét próbáltam megsaccolni. A heti egy alkalommal megrendezésre kerülő baráti pókerezésen általában nem remekelek rosszul. Az utolsók között szoktam kiesni, ami azért egész szép teljesítmény részemről. Néha azt sajnálom, hogy az életben a dolgok nem mennek olyan egyszerűen, mint a pókerben, és nem nyerhetek meg mindent olyan könnyen, mint a partik alkalmával.
- Szóval, a melóhelyeden teljes volt a káosz, Robi? - tettem le magam elé lefordítva a nekem osztott lapokat.
- Egyik helyről ki, a másikra be - vont vállat, és a szokásos, álmatag pillantása mögött ugyanazt láttam, mint eddig. Valami elrejtett bölcsességet, a kemény múlt okozta nyomokat. Sosem tudtam meg sokat Robiról, de ezzel nem voltam egyedül. Nem szívesen mesélt arról, hogy honnan jött, a jövője meg nem érdekelte annyira, hogy foglalkozzon vele. Egyik napról a másikra élt, és hiába foglalkoztatta volna a jövője, akkor sem tudott tenni érte semmit.
Sajátságos nyomozásomnak hála derült ki az is, hogy az apja egy alkoholista munkanélküli volt, aki folyton verte őket otthon. Nem csoda, hogy Robi menekült, amint módjában állt. Érettségi után szakmát szerzett valami felsőfokú képzésen, majd több cégnél kezdett dolgozni, mint fizikai munkás. Árupakolással, fuvarozással, ilyesmikkel foglalkozott. Családi háttértámogatás hiányában az egyetem mellett dolgozni kezdett, hogy önellátóvá váljon, és saját erejéből törjön fölfelé.
- És nálatok? Mi hír a főiskolán, Ms. Jogi Agytröszt? - vigyorgott rám Tomi, az okostojás. Nem is emlékszem olyan alkalomra a megismerkedésünk óta, mikor nem osztottuk egymást. Az ajtón befele is inkább egymás mellett mentünk, és civódtunk, mint két mesehős, akik nem akarják egymás előre engedni. Hiába érveltem azzal, hogy én vagyok a lány, mindig befurakodott előttem.
- Emelek ötvenet - jelentettem be, majd szám szélét mosolyra húzva Tomira pillantottam. - Leperlem rólad most a nadrágodat is, ha a parti végén nem adod meg a tartozásodat a múltkori muffin ügyért.
- Tartom - dobott be némi zsetont a közösbe Klaudia, aki a balomon foglalt helyet. Klaudia mindig csendes szemlélődőként vett részt a szócsatáinkban, de a játékban úgy is lehetett volna nevezni, hogy "a csendes gyilkos". Mindig veszélytelennek tűnt póker közben, de úgy orozta el tőlünk a zsetonjainkat, mint valami kő kemény adóbehajtó: mire felocsúdtunk, már kiforgatott minket mindenünkből, és vége szakadt a partinak.

2012. február 5., vasárnap

Könyvkeresők - 2. fejezet

Ari szerette az angol szakot. Kislányként szinte falta a könyveket, és később, mikor megismerkedett Arnolddal, a könyvvadásszal, immáron nem csak a betűk alapján tanulta meg felbecsülni az értéküket. Megtanulta, ha valaminek értelmetlen összevisszaság a tartalma, attól még felbecsülhetetlen értéket képviselhet.
Nagyon hálás volt Arnoldnak a türelmes tanításért, amit nyújtott neki, ahogy bevezette a szakma rejtelmeibe, és nem csak ezért. Szülei, akik Magyarországon születtek, megtartották a vezetéknevüket, így ő hiába jött világra már akárhol másutt, ezzel kellett együtt élnie. Sokan faggatták, hogy lehetne azt lefordítani, hogy Aranyosi, de a végén mindenkinek könnyebbé vált, ha csak úgy szólíthatták, hogy "Ari". A társai pontosan a származása miatt mindig kicsit másként néztek rá: idegenként, mintha legalább három feje lenne, és az űrből pottyant volna le.
Arnolddal egy antikváriumban találkozott, mikor épp nyomozott. Faggatta az eladót, és Ari pont ezt a beszélgetést hallotta meg. Mivel pontosan ismerte Arnold kérdésére a választ, eltűnődött rajta, hogy átadja a tudását, de mire észbe kapott, Arnold már eltűnt. Összeszedte hát minden bátorságát, és a férfi után sietett.
Hideg téli nap volt, és a havat a szél Ari arcába csapta, amint elhagyta a biztonságos menedéket.
- Várjon! - kiáltott utána. - Uram! Várjon!
Mikor szembe találta magát Arnold lefegyverző, csokibarna szemeivel, karakteres arcával, megtorpant. Megbűvölten meredt a férfira, akit már akkor nagyon helyesnek ítélt meg, és azonnal levette a lábáról. Arnold egyik szája szeglete fölfelé görbült, és ő törte meg a beállt csöndet.
- Bocs, kislány, de nem vagyok pedofil. Ha majd elmúltál tizennyolc, akkor esetleg meghívhatsz egy teára - azzal sarkon fordult.
Ari megrázta a fejét, mély levegőt vett és úgy kezdett dalolni, mint egy kismadár.
- Grigio könyvének egy példánya megtalálható a New Western antikváriumban.
Arnold félbehagyott egy lépést, és a válla felett hátrapillantott a hidegben toporgó lányra.
- A barna borítós, első kötetes kiadás - tette hozzá, mintha ez a tény mellékes volna.
- Hm... érdekes - vigyorodott el Arnold.
Ez után mutatta meg neki Arnold az irodát. Felajánlotta a lánynak, ha a polcokon levő szekrényeket szerzők szerinti ábécés rendbe rakja, és besegít neki ezzel-azzal, akkor suli után lóghat ott, ha kedve szottyan. Arinak nem akadt ellenvetése. Odáig volt a gyönyörtől, hogy mennyi könyv fogja körülvenni, és egyáltalán nem bánta, hogy nem sikerülhet egyetlen nap alatt teljesítenie a feladatot.
Egyik délután azonban kissé kellemetlen meglepetés érte, mikor egy talpig feketébe öltözött, démoni küllemű nő tért be az irodába.
- Jó napot! - kelt fel a könyvtornyok közül Ari. - Segíthetek?
- Te meg ki a franc vagy? - kérdezte köszönés helyett a lány, és Ari körül a könyvek rezegni kezdtek, mígnem egyre feljebb növekedtek a tornyok, és sarokba szorították.
- Tűnés a helyemről, mazsola! - törte meg Ari réveteg elmélkedését az ismerős hang, mire oldalra kapta a fejét. Mary magasodott a lépcsőn, és nem éppen finom modorban cibált ki egy tanulót a helyéről, hogy aztán elfoglalja az Ari melletti, hirtelen megüresedett helyet.
- Manapság nem tanítanak jó modort a fiatalságnak? - vetett szemrehányó pillantást a rémülten lefelé igyekvő lány felé Mary, és Ari önkéntelenül is elmosolyodott. Mary néha pontosan úgy beszélt, mint aki legalább fél évszázadot leélt, holott még csak huszonötödik életévét taposta. - Mit vigyorogsz, vadalma?
- Semmit, semmit - és Ari előre fordult, hogy figyelmét a tanárnak szentelje. Alig várta, hogy vége legyen az órának, és végre megtudja, Mary vajon mit talált. Sosem szokott csak úgy beülni egyetlen előadásra sem, amin Ari is ott van, úgyhogy a lány joggal remélte, hogy végre ismét szükség lesz a segítségére.
Némileg csalódást okozott neki, hogy amint véget ért az előadás, Mary egyetlen hang nélkül felkelt a helyéről, és beleolvadt a lefelé tartó tömeg folyamába.
- Mary! - szólt utána Ari, de amint követte volna barátja példáját, valaki nekiment, és ő visszatántorodott a sorba.
- Menj már! - sürgette valaki a háta mögött, és lökött rajta egyet, mint akinek nagyon sietős dolga akadt.
- Egy pillanat - nyögte ki Ari, és végre egy fél helyre befurakodva megindult lefele, a terem elejénél levő kijárathoz. Ahogy kilépett a folyosóra, megpillantotta Maryt, aki a falnak támaszkodva azzal szórakozott, hogy a cigijét a szája egyik oldaláról a másikra görgesse, majd vissza. Egy, még nála is magasabb, széles vállú fiú lezser pózba vágta magát Mary mellett, és valamit mondott a lánynak, mire a cigaretta befejezte a vándorlást.
A lány az ujjai közé vette a szálat, és valamit válaszolt a srácnak, de Ari túlontúl távol volt hozzá, hogy hallja, miről folyik a csevej. Alig tett feléjük két lépést, valaki megérintette Ari vállát, mire összerezzenve arra kapta a fejét.
- Gyere! - indult el Arnold, komor képpel nézve abba az irányba, amerre nemrég még Ari is figyelt. - Dolgunk van - és a folyosón egymás mellett kezdtek haladni. Arnold ezúttal fekete bőrdzsekit viselt, aminek zsebeibe rejthette a kezeit. Viszont, ez egyúttal azt is jelentette, hogy Arnold motorral érkezett. A járgány a biciklitárolónál várt rájuk. Kék festésén megcsúsztak a napsugarak, és lesiklottak róla, ahogy Arnold elfoglalta helyét az ülésen, és miközben beindította a kétkerekűt, egy sisakot dobott oda Arinak.
- Nem várjuk meg Maryt? - kérdezte, mielőtt felszállt volna.
- Neki jobb dolga akadt. Élvezi az egyetemisták életét, amiből neki nem jutott ki túl sok - nyomta a fejébe a saját bukóját Arnold. - Szállj fel, mennünk kell!
Ari bizonytalanul átvetette egyik lábát a motoron, és épp csak elhelyezkedett, mikor Arnold gázt adott, és elhagyták a főiskola épületei által határolt egyetemi területet.

Könyvkeresők - 1. fejezet

Az iroda minden reggel ugyanúgy nézett ki. Csendes, békés nyugalom lakta a falait. A falakba beépített polcoktól, és tartalmuktól az ember inkább egy antikváriumban érezhette magát, amit az ódon tölgyasztal csak méginkább kihangsúlyozott. Az íróasztalon egyetlen telefon árválkodott, ami még a régi, tárcsázós időkből rekedt a modern korban. Ahogy a telefon zörögve jelezte, hogy valaki beszélni kíván az irodában valakivel, hirtelen kiemelkedett a falból az egyik polc, és engedelmesen oldalra siklott, feltárva egy maga mögött rejtegetett lépcsőt.
Egy apró, törékeny termetű, szőke lány szaladt ki mögüle. Félhosszú haját két, fonott copfba kötötte, gondosan kihagyva belőle az első két tincsét, amik neonzöld színűkkel eléggé elütöttek társaiktól.
Már épp elérte volna a kagylót kinyújtott kezével, mikor valaki elkapta a csuklóját, megpördítette, hogy a lány elszédült, és mire szédelegve elérte az egyik könyvekkel megtömött polcot, hogy megkapaszkodjon, már valaki felvette.
- Hallo? Itt a Könyvkeresők. Ha ritkaság számba is megy, mi megtaláljuk. Miben segíthetek? - némi szünet következett, majd a közömbösséget rejtő női hang folytatta. - Értem. Limitált példányú, még az 1978 -as évekből.
A szőke lány az asztallapon ücsörgő, és ujjával a telefonzsinórt csavargató társát kezdte figyelni. Mindig érdeklődve nézte a vékony, mozgékony lányt, aki legtöbbször az érdektelenség mögé húzódva rendezte le a dolgait. Sosem látta idegesnek, semmi miatt nem aggódott. Olyan magabiztosan mozgott, mint aki előre megjósolja a jövőt, és csak végigmegy az úton hivatalból, holott egyenesen átszakíthatná a célszalagot is.
- Persze, értem, visszhall - és lecsapta a kagylót. Hosszú, egyenes fekete haját lófarokba kötötte a hajgumival, ami eddig a csuklóján díszelgett. Ez nem jelentett mást, minthogy fontos munka adódott.
- Mi a pálya? - tette fel a kérdést egy mély bariton, mielőtt a szöszke rákérdezhetett volna az ügy részleteire.
- Egy 1978 -as ritkaság. Összesen 15 példány készült belőle, nekünk pedgi a 13. számút kell megtalálni - foglalta össze tömören a lány. - Ari, készíts teát a termoszomba! - pillantott le a nála két fejjel alacsonyabb szőkeségre.
- Még mindig nem minősültem át házinéni beosztásba - fonta össze Ari a karjait a mellkasa előtt.
- Kár érte - vont vállat. - Pedig szereztem neked egy szépséget - és a semmiből megjelent kezében egy vastag gerincű, élénk borítós kötet. - Ha neked nem kell, hát majd megtartom magamnak - húzta mosolyra a szája szélét, mintegy megadva a kegyelemdöfést. Ari szemei ragyogtak, mikor megpillantotta a kötetet, és kikapta volna a magasabb lány kezéből, de ujjai már csak a levegőt kaszálták - a könyv ugyanúgy tűnt el, ahogy megjelent.
- Várj, mindjárt hozom a termoszt! - mondta sürgetetten Ari, és eltűnt a polc mögötti rejtekajtón át.
- Még meddig játszod a kislánnyal ezt a játékot, Mary? - támaszkodott a férfi a kiemelkedett polc oldalának. Mary csak ekkor mérte fel jobban az iroda tényleges tulajdonosát, aki éppen a zuhanyzását szakíthatta félbe a hívás miatt. Erre engedett neki következtetni a férfi vizes haja, a felső testét némileg takaró törölköző, és a fekete farmer láttán, amiben csak lógott az öv, és be sem volt gombolva.
Mary közelebb lépett a férfihez annyira, hogy a kezét még ki sem kellett volna nyújtania, ha meg akarta volna érinteni. Ehelyett megragadta a farmer tetejét, és egy határozott mozdulattal összerántotta.
-  Te pedig mikor szoksz le róla, hogy három dimenziós playgirlt csinálj nekünk? - gombolta be a férfi nadrágját, majd megrántotta az övet, és azt is becsatolta. - Felöltözhetnél, mielőtt lejössz.
- Az alkalmazottaimnak néha nem csak a pénztárcáját, de a munkahelyi atmoszféráját is meg kell szépíteni valamivel - vigyorodott el a férfi.
- Arnold, ahhoz fel kéne öltöznöd. Akkor lenne a legjobb a munkahelyi atmoszférám - kapta el a törölköző két végét, és úgy tekerte a tulajdonos nyaka köré, akár egy sálat. - Ezzel inkább rontod az üzletet, mint javítanád - és leült az asztal mögötti fából készült székre, feldobta a lábait az asztalra, és a szék két hátsó lábán kezdett hintázni.
- Nincs neked egyébként dolgod? Mondjuk két könyvet felkutatni? - oldotta le a törölközőt Arnold, és hanyagul a vállára vetette, hogy aztán büszkén elhagyhassa az irodát. Mary lehunyta a szemét, és ismét arra gondolt, amire mindig, mikor meglátta a főnökét.
- A helyes fiúk, akiknek jó a teste, mindig arrogánsak - fújta ki a levegőt, és az orrába kúszó, édeskés illat elárulta neki, hogy nincs egyedül. Csettintett egyet, és egy halk puffanás jelezte, hogy az általa kiválasztott könyv az asztallapon landolt. - A tiéd, és köszi a teát - nyílt fel a szemhéja.
- Mary, veled mehetek? - cserélte ki a termoszt a könyvre Ari, mint valami túsztárgyaló, aki teljesítette a terrorista követeléseit, mire az elengedte az áldozatát.
- Most nem lesz semmi érdemleges - vont vállat Mary. - Elmegyek egy antikváriumba, ahol kifaggatok egy antikvárost. Menj csak be a fősulira, és tágítsd a koponyád, hogy te lehess a világ legjobb írója.
- Nem akarok író lenni, te is tudod - pirult el Ari. - Én csak azért járok angolszakra, hogy...
- Hogy megszerkeszd a sok bénának az elbaltázott kéziratát. Persze, tudom - mosolyodott el sokat sejtetően Mary. - Aztán nekem jó könyvek kerüljenek ki a kezeid alól! - és mellénye zsebéből előhúzott egy doboz cigarettát. - Nehéz manapság olyan könyvet találni, ami megéri a papírt és a nyomdafestéket - dugott egy szálat a szájába, feltápászkodott, és kezében a doboz helyét a termosz vette át. - Dologra! - intett, és miközben öngyújtójával kifele menet meggyújtotta a cigijét, Ari végig kísérte a lány útját, míg csak be nem csukódott mögötte az iroda ajtaja.