A legújabb történetem kivágott jelenete, melyet megosztanék. Jó szórakozást!
Ahogy az eget kémlelem a fa árnyékából, egyre csak arra tudok gondolni, vajon merre lehet Caleb. Vigyáz még a húgomra, vagy magára hagyta? Nem értem, mit láthat benne Ilinor, ami miatt megtiltotta, hogy velük menjek, de bízom az emberismeretében.
A fa törzse hullámozni kezd a hátam mögött, mire csak a szememet forgatom. Már megint elragadtak az érzelmeim, melyeken uralkodnom kellene, de mostanában egyre nehezebben megy.
Lehajtom a fejem, és egy fűszállal kezdek babrálni az ujjaim között. Csak hihetem, hogy Ilinorral minden a legnagyobb rendben van. Caleb legutóbbi jelentkezése óta tudom, hogy már túl is van egy műtéten. Végre kapott egy igazi vesét. Nem tudom, honnan szerzik be a szerveket az itteniek. Mivel az orvostudományuk olyan fejlett, mint a világon sehol másutt, talán kitalálták, hogy lehet reprodukálni akár egy szívet is.
Egy kerek fémes bevonatúnak tűnő tárgy ereszkedik le pontosan az orrom elé, mire azonnal felkapom a fejem. A lánc másik felén egy kéz megrándul, mire a kerek eszköz eltalálja a homlokom közepét.
Nem értem, hogy nézhet ki úgy, mint a vas, vagy az acél, és hogy nem érzékelem mégis, de egy hirtelen mozdulattal utána kapok. Már csak a levegőt sikerül megmarkolnom, négykézlábra esek, és ahogy hátamra súly nehezedik, azonnal a földhöz szegeződöm.
- Gyenge kis újonc - hallok egy önelégült hangot, de nem tudok felnézni. Azonnal a láncos támadó arcához párosítom, és ennek tudatában nagyot nyelek. - Fogalmam sincs, hogy csináltad azt a dolgot az arénában, viszont nem hiszem, hogy a reflexeidnek köszönhető. Fedd fel a titkod!
- Szerencsém volt - nyögöm ki, mire még jobban a földhöz nyom.
- Nem sokan lettek volna olyan botorak, hogy a karjukkal kapják el a láncot. De ha már meg is próbálták, legalább alaposan vérző sebhelyeket hagyott volna maga után. Pontosan ismerem, mire képesek az eszközeim - teszi hozzá.
Erre nem számítottam korábban. Igaz, a karom kissé bevörösödött, de az erőmmel oldottam a szorításon. Csak ezért nem vághatta fel a bőröm, vagy törhette el a csontom. Most viszont nem érzem nála a láncot, úgyhogy biztosan letette valahova.
- Válaszolj! Vagy nem tanítottak meg arra, hogy válaszolj szépen, ha kérdeznek? - förmed rám.
- Szerencsém volt - ismétlem meg, mintha magammal is el akarnám hitetni ezt a képtelenséget. Érzem, hogy gyengül a nyomóerő, úgyhogy felnyomom a testem a kezeimmel, és ellököm magam oldalra. Még épp időben kapja el a lábát, hogy ne billentsem ki az egyensúlyából, de arra nem számít, hogy a földön levő lábát kikaszálom alóla. Fürgébb mozdulattal, mint ő talpra ugrom, és ezúttal én törlöm a cipőmet az ő ruhájába. A mellkasára helyezve szegezem a földre.
- Nem vagyok képzett harcos, különben nem jöttem volna ide - nézek le rá, mire kezével elkapja a bokámat és úgy csavar rajta, hogy oldalasan elvágódom.
- Látom - tartja furcsa szögben a hozzá közelebbi karomat. - Viszont, ha még egyszer produkciózol, az lesz az utolsó, amit életedben megtettél...
- Gyenge kis újonc - hallok egy önelégült hangot, de nem tudok felnézni. Azonnal a láncos támadó arcához párosítom, és ennek tudatában nagyot nyelek. - Fogalmam sincs, hogy csináltad azt a dolgot az arénában, viszont nem hiszem, hogy a reflexeidnek köszönhető. Fedd fel a titkod!
- Szerencsém volt - nyögöm ki, mire még jobban a földhöz nyom.
- Nem sokan lettek volna olyan botorak, hogy a karjukkal kapják el a láncot. De ha már meg is próbálták, legalább alaposan vérző sebhelyeket hagyott volna maga után. Pontosan ismerem, mire képesek az eszközeim - teszi hozzá.
Erre nem számítottam korábban. Igaz, a karom kissé bevörösödött, de az erőmmel oldottam a szorításon. Csak ezért nem vághatta fel a bőröm, vagy törhette el a csontom. Most viszont nem érzem nála a láncot, úgyhogy biztosan letette valahova.
- Válaszolj! Vagy nem tanítottak meg arra, hogy válaszolj szépen, ha kérdeznek? - förmed rám.
- Szerencsém volt - ismétlem meg, mintha magammal is el akarnám hitetni ezt a képtelenséget. Érzem, hogy gyengül a nyomóerő, úgyhogy felnyomom a testem a kezeimmel, és ellököm magam oldalra. Még épp időben kapja el a lábát, hogy ne billentsem ki az egyensúlyából, de arra nem számít, hogy a földön levő lábát kikaszálom alóla. Fürgébb mozdulattal, mint ő talpra ugrom, és ezúttal én törlöm a cipőmet az ő ruhájába. A mellkasára helyezve szegezem a földre.
- Nem vagyok képzett harcos, különben nem jöttem volna ide - nézek le rá, mire kezével elkapja a bokámat és úgy csavar rajta, hogy oldalasan elvágódom.
- Látom - tartja furcsa szögben a hozzá közelebbi karomat. - Viszont, ha még egyszer produkciózol, az lesz az utolsó, amit életedben megtettél...
