Tiro élete egyáltalán nem szokványos:
„A vére a pengén piroslik… Ez volt az a kés, amivel megöltem őt, de ahogy a tükörbe nézek, mégsem egy gyilkost látok benne, csupán… csupán magamat.”
És mégis csak egy lány volt a sok közül, rengeteg gonddal a nyakán…
„…egyszerűen nincs semmi, nem történik semmi… Semmi? Elnézést: semmi olyan, amire azt mondhatnám, hogy jó. ”
Aztán megismerte Nettet, egy másik lányt, akinek arany élete volt, és mikor már azt hitték, elválaszthatatlanok, a sors közbeszólt:
„”Tiro kijelentkezett.” Ekkor láttam őt utoljára…”
… és Nett bármit megtenne, csakhogy visszakapja Tirot.
„Kedves Tiro! Tudom, hogy szemét voltam, nem volt fair, amit tettem, kérlek, bocsáss meg!”
Gondolatai folyton akörül kavarognak, mit tehetne Tiroért, így hát papírt ragad és mesélni kezd neki:
"Nem tudom, emlékszel e még, mikor az első levelemet küldtem neked. Igaz, hogy azon nem a saját betűim szerepeltek…”
Azonban ahogy a múltját papíron látja, rájön az igazságra:
„Míg én élek, te… te nem élhetsz… ”
Két lány története, egy találkozásról…
"- Hol vagy?
– Öhm, azt hiszem, akadt egy kis gondom az odajutással.
– Ez valahogy feltűnt, de azért kösz az infót …"
… egy elválásról…
"Ég veled, Tiro…
– Nett…"
… és egy meséről.
„Hogy eltereljem a figyelmemet, előveszek egy könyvet, és olvasni kezdem.
Tovább lapozok a kötetben, és az első sor alá csúsztatom az ujjamat:
„Tudod, van az az érzés, mintha elvesztettél volna valamit…” "
Net(t)iro… hamarosan
